Kétezer program várja a látogatókat

Az ország 277 múzeumában és kiállítóhelyén kétezer program várja a látogatókat az idei, kilencedik múzeumok éjszakáján, amelyet rendhagyó módon két napon, vidéken június 18-án, Budapesten június 24-én rendeznek meg.

MNO
2011. 06. 14. 17:48
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Egyedülálló lehetőség, hogy az érdeklődők ne kényszerüljenek választásra a vidéki és a fővárosi programok között – hívta fel a figyelmet a Nemzeti Erőforrás Minisztérium kultúráért felelős államtitkára a múzeumok éjszakája osztott rendezésének előnyeire a keddi gödöllői sajtótájékoztatón.

Mint Szőcs Géza az MTI-nek elmondta, a kulturális kormányzat az idei tapasztalatok értékelése után dönt arról, 2012-ben is külön rendezzék-e vidéken és Budapesten a múzeumok éjszakája programjait.

A NEFMI államtitkára felidézte: a Szent Iván-éjhez, az év leghosszabb éjszakájához igazodó múzeumi rendezvénysorozat ötlete 1997-ben Berlinben született, majd Magyarországon először 2003-ban rendezték meg, mára azonban a lakosságszámhoz viszonyítva a magyar fővárosban arányosan magasabb a múzeumok éjszakájának látogatottsága.

A kulturális kormányzat 20 milliós és a Nemzeti Kulturális Alap 3,2 millió forintos támogatásából a IX. Múzeumok éjszakáján a szervezők hozzávetőleg 480 ezer látogatóra számítanak.

A közmédia első múzeumának megalakulását jelentette be a sajtótájékoztatón Cserháti Ágnes, a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) szóvivője: a Pollack Mihály téri Rádió- és Televíziótörténeti Múzeum június 24-én 17.30-kor nyitja meg kapuit. A nyilvános megnyitó előtt, majd után a Pollack Mihály téren egész nap élő Kívánságkosár, számos játék és egyéb meglepetésprogram várja az érdeklődőket.

Gönczi Tibor, a Gödöllői Királyi Kastély ügyvezető igazgatója azt emelte ki, hogy látogathatóvá válik a palota kertje alatt található második világháborús bunker. Az úgynevezett Horthy-bunker a múzeumok éjszakáján ingyen kereshető fel.

Számos technikai újdonságról számolt be a múzeumok éjszakája főszponzora, a Vodafone Magyarország elnök-vezérigazgatója. Beck György elmondta, hogy a telekommunikációs vállalat négy fővárosi és négy vidéki helyszínen (Győrben, Kecskeméten, Miskolcon és Pécsett) intelligens infópontokat helyez ki, amelyek segítségével a látogatók részletesen tájékozódhatnak a múzeumok éjszakája rendezvényeiről, sőt, az arcfelismerő funkció segítségével személyre szabott programajánlatokat is kaphatnak.

Az okostelefonok tulajdonosai ingyenesen letölthető múzeumok éjszakája-alkalmazás révén igazodhatnak el a gazdag kulturális kínálatban, míg a vállalat előfizetői számos múzeumban az infoguide szolgáltatást is térítésmentesen vehetik majd igénybe.

Mint Szőcs Géza az MTI kérdésére közölte: a tárcánál folyik a múzeumok őszi éjszakája tervezése, és ha az eddigieknél szerényebb keretek között is, de a programsorozat megvalósulására jó esély látszik. A múzeumok éjszakája részletes programját a www.muzeumokejszakaja.hu találják meg az érdeklődők.

(MTI)

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.