Nagy gondban vannak a malmok

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) három malomipari céget bírságolt összesen ötvenmillió forintra, miután több közbeszerzésen a háttérben egymás közt osztották meg a munkát – közölte a GVH szerdán az MTI-vel.

MNO
2011. 06. 29. 17:45
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A megbírságolt cégek a H&T Kereskedelmi és Szolgáltató Kft., a Sikér Malomipari Feldolgozó és Kereskedelmi Zrt., valamint a Szécsény-Mill Kft. A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH) 2006-ban három fordulóban írt ki közbeszerzési eljárást a Magyarország területén található intervenciós raktárakból származó gabona élelmiszersegélyként történő feldolgozására. A GVH annak vizsgálatára indított eljárást, hogy a gabonafeldolgozó vállalkozások előzetesen megállapodtak-e az árakról, valamint a várható nyertesek személyéről.

A GVH az eljárás megindításával egyidejűleg előzetes értesítés nélküli helyszíni szemlét (hajnali rajtaütést) tartott, ahol lefoglalt egy együttműködési megállapodást, amely a Sikér és a Szécsény-Mill jogelődje, a Három Malom között jött létre. Az irat – amelynek aláírását mindkét aláíró vállalkozás elismerte – arról tanúskodik, hogy a két cég az ajánlattételi határidő lejárta előtt felvette a kapcsolatot egymással, hogy megállapodásban rögzítsék: bármely fél a tenderen való sikeres szereplése estén a másik féllel a munka ötven százalékának elvégzésére alvállalkozói szerződést köt.

A megállapodás versenykorlátozó jellege abban áll, hogy bármelyikük nyerése esetén gyakorlatilag mindketten nyertesekké válnak. Az ajánlatok bontását követően tudták, hogy rajtuk kívül más nem tett ajánlatot, ezért a vállalkozások közötti megállapodás a verseny teljes kizárásával járt. A Gazdasági Versenyhivatal a jogsértésért a H&T Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.-t, valamint a vele egy cégcsoportba tartozó Szécsény-Mill Kft.-t összesen 20 millió, a Sikér Malomipari Feldolgozó és Kereskedelmi Zrt.-t harmincmillió forint bírság megfizetésére kötelezte.

(MTI)

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.