Találkozó az RMDSZ-szel: az euróról is tárgyaltak

A romániai magyar politikai helyzettel összefüggő aktuális kérdéseket tekintette át többek között a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) képviselőcsoportja és a Romániai Magyar Demokrata Szövetség frakciójának vezetése székelyudvarhelyi találkozóján.

MNO
2011. 06. 12. 12:49
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Semjén Zsolt, a KDNP elnöke a megbeszélés után elmondta: a találkozón az euróval kapcsolatos kérdések is napirendre kerültek.

Korábban a Magyar Polgári Párt és a Székely Nemzeti Tanács vezetésével találkozott és folytatott megbeszélést aktuális kérdésekről Székelyudvarhelyen Semjén Zsolt. A KDNP elnöke látogatást tett a székelyudvarhelyi demokrácia központnál is, ahol az állampolgársági ügyeket intézik. Ezt megelőzően, csütörtökön, a székelyföldi magyar politikai helyzetről tárgyalt a kereszténydemokrata párt vezetője és Harrach Péter frakcióvezető az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) vezetőivel.

A kisebbik magyar kormánypárt frakciója zarándoklat keretében részt vett a csíksomlyói búcsún.

(kronika.ro)

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.