Több mint 550 művet neveztek a miskolci CineFestre

Több mint 550 művet neveztek az idei Jameson CineFestre, ilyen nagy számban még soha nem érkeztek filmek a miskolci nemzetközi filmfesztiválra.

MNO
2011. 06. 11. 10:26
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A VIII. CineFestet szeptember 17. és 25. között rendezik a borsodi megyeszékhelyen, ahol 12 nagyjátékfilm magyarországi premierjével várják a közönséget. A benevezett sok száz filmből pedig előzsűrik választják ki a legjobb kisjáték-, dokumentum- és animációs filmeket. Mintegy 60 versenyfilm szerepel majd a programban – közölte Muszatics Péter, a rendezvény kommunikációs igazgatója.

Arról is beszámolt, hogy emellett folytatódik a fesztivál filmtörténeti sorozata is: a CineClassics az idén – többek között – Szőts István rendezővel és a 70 éve készült Emberek a havason című mesterművel, továbbá az itthon kevésbé ismert, bár káprázatos életutat bejárt magyar–angol producerrel, Gabriel Pascallal foglalkozik.

A hazai filmfesztiválok történetében először értékeli majd négytagú nemzetközi ökumenikus zsűri is az alkotásokat. Ebből az alkalomból a szervezők retrospektív sorozatot vetítenek olyan magyar filmekből, amelyek a világ nagy fesztiváljain az elmúlt évtizedekben ökumenikus díjakat nyertek. „Lesz még román–magyar forgatókönyvírói workshop, jönnek sztárvendégek, jó koncerteken lazíthatnak a vendégek, és a szokott bulihangulat is garantált” – jegyezte meg Muszatics Péter.

(MTI)

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.