1,3 milliárdos bővítés Vésztőn

Csaknem 1,3 milliárd forintból bővítik a Békés megyei Vésztő szennyvízcsatorna-hálózatát. Ha befejeződik a beruházás, 85 százalékos lesz a rákötési arány a városban – közölte a Békés megyei város polgármestere a beruházás szombati nyitórendezvénye után az MTI-vel.

MNO
2011. 07. 09. 13:53
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Molnár Sándor (Vésztőért Városfejlesztési Egyesület) elmondta: a napokban megkezdődő beruházás 1,3 milliárd forintba kerül, ehhez az unió által támogatott kohéziós alaptól és hazai központi költségvetési forrásból a költségek 85 százalékát nyerték el pályázaton. A fennmaradó részt a település részben a Belügyminisztérium által kezelt önerőalap segítségével kívánja finanszírozni, illetve biztosítja az önkormányzati önrészt.

A csaknem 7700 lakosú településen jelenleg 35 százalékos a csatornázottság, és ez az arány a beruházás végére 85 százalékra emelkedik. A kivitelezőknek 27,2 kilométer hosszúságú gravitációs csővezetéket, valamint nyolc új szennyvízátemelőt kell megépíteniük.

Vésztőn már korábban bővítették és korszerűsítették a szennyvíztisztító-telepet, így a tervek szerint az 1482 új rákötés által megnövekedett tisztítási igényt elbírja a kapacitása. A csatornahálózat kiépítése várhatóan 2012 októberére fejeződik be.

(MTI)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.