A Nagyerdőben ritka produkciók láthatók

MN
2011. 07. 29. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Ma startol, és egészen vasárnapig eltart a debreceni Campus fesztivál, amely ugyan alapvetően zenei rendezvény, de programjai közt kitüntetett szerepet kap a humor, a sport, a mozi, valamint a tudomány és a művészet is. Jól mutatja ezt, hogy az esemény négy napján a stand-up comedy, az abszolút humor és a paródia műfajának legjobbjai egyaránt fellépnek, a látogatókat pedig napközben extrém, vízi és labdasportok, különféle túrák és lovaglás is várják.
A közönség a Nagyerdőben emellett több mint kétszáz fellépő műsorát is láthatja, köztük olyan nemzetközi csapatokét, mint az osztrák Parov Stelar Band, a venezuelai Désorden Publicó és az argentin Argies.
A rock mellett többek között a népzene és az elektronikus műfajok rajongói is megtalálhatják a kedvenceiket. És persze jönnek a hazai csemegék, így például a Subscribe, a Quimby, az Irie Maffia és Deák Bill Gyula. Lesznek zenei különlegességek is, például a Csík zenekar Presser Gáborral és Lovasi Andrással, a Biorobot Unplugged Bérczesi Róberttel, valamint a magyar népzenei hagyományt a klasszikus amerikai dzsesszel ötvöző Dresch Mihály vezette Dresch Quartet.

Infó: www.campusfesztival.hu

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.