A vitorlásokat nem lehet visszatartani

MN
2011. 07. 22. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A most következő hosszú hétvégén rendezik meg a Balatonfüredről induló, Balatonkenesét, Tihanyt és Keszthelyt érintő, majd Balatonfüredre visszaérkező Kékszalag Nagydíjat és fesztivált. A 160 kilométeres verseny a magyar tenger legnagyobb hagyománnyal rendelkező tókerülő vitorlásversenye, nevét szinte mindenki ismeri. Ami nem véletlen, hiszen e rendezvény kedvéért 1934 óta számtalanszor bontottak vitorlát a hajók.
A versenyt a második világháború óta kétévente rendezik meg, azonban a Magyar Vitorlásszövetség döntésének értelmében a balatoni szalagversenyeket ezentúl minden évben Kékszalag elnevezéssel írják ki. Ezen belül eltérés lesz a páros és a páratlan évek versenyei között: a páratlan években a klasszikus kiírásnak megfelelően rendezik meg a futamot, míg a párosokban már indulhatnak az úgynevezett trapézos hajók is.
A nagydíj ideje alatt idén is vízi alkalmatosságok tömkelege lepi majd el a tavat: a 300-350 hajóból álló mezőny 1400-1700 vitorlázóval a fedélzeten indul útnak. A létszám tehát a szokásos, az viszont újdonság lesz, hogy a hajók ebben az évben közvetlenül a nézők előtt vonulnak el a rajt felé, és így a mólón lévő műsorvezetőnek lehetősége lesz arra, hogy egyesével és név szerint mutassák be őket. Újdonság az is, hogy a rajtvonalat – amely a versenyrendezőségi hajó sárga zászlós árboca és egy sárga bója közti képzeletbeli egyenesen húzódik – a rendezők igyekeznek úgy elhelyezni, hogy azt a mólóról a nézők jól láthassák. A rajtot a zászlójelzések mellett lövések is jelezni fogják: a start előtt tíz, majd pedig öt perccel lövések dördülnek el. Innentől kezdve „a kocka el van vetve”, és kezdetét veszi a vetélkedés, amelyet vasárnap ünnepélyes és nyilvános díjkiosztó követ.
Infó: www.hunsail.hu

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.