Azonos pozícióból ugyanoda jutottak

Munkatársunktól
2011. 07. 29. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Férfi kard-, valamint női párbajtőrcsapatunk ugyanazt az utat járta be a sheffieldi vívó Eb tegnapi zárónapján: a kontinentális rangsor nyolcadik helyezettjeként az első akadályt vette, utána a negyeddöntőben kikapott a világranglista-vezetőtől, majd az 5–8. helyért zajló folytatásban előbb nyert, aztán vesztett, így a hatodik helyen kötött ki. A besorolásához tehát kettővel előrébb lépett, de mivel az Eb az olimpiai kvalifikációs sorozat része volt, s Európából majd legfeljebb öt együttes jut ki Londonba, sikerről semmiképpen nem beszélhetünk. Csupán arról, hogy – miként a korábban negyedikként záró női tőrcsapatunk esetében – a reményeink életben maradtak. Ugyanakkor arra csekély az esély, hogy a kvalifikáció további menetében esetleges keresztbeverésekből fakadóan ötödik és hatodik helyekkel révbe lehetne érni…
A teljesség igénye végett: kardozóink (Szilágyi Áron, Decsi Tamás, Lontay Balázs, Nemcsik Zsolt) a lengyeleket 45-36-ra verték, az olaszoktól 45-38-ra kikaptak, az alsó ágon az ukránok ellen 45-43-ra győztek, a fehéroroszokkal szemben 45-29-re alulmaradtak. A párbajtőrözőnők (Szász Emese, Antal Edina, Budai Dorina) hullámvasútjának állomásai: Svédország ellen 45-33, Románia ellen 37-43, Lengyelország ellen 29-28, Olaszország ellen 38-45.
Az Európa-bajnokság előtt a szakvezetés által meghatározott cél két-három érem megszerzése volt, s ez teljesült: a férfi párbajtőrcsapat (Boczkó Gábor, Imre Géza, Rédli András, Somfai Péter) ezüst-, egyéniben Szilágyi és a tőröző Knapek Edina bronzérmes lett. Ünneplésnek még sincs helye.
n
Hét paraarany. Az Eb-vel párhuzamosan rendezett kerekes székes vívó Európa-bajnokságon a magyar küldöttség hét arany-, illetve egy-egy ezüst- és bronzérmet nyert, s az éremtábla élén zárt Sheffieldben. A küldöttség legeredményesebb tagja Krajnyák Zsuzsanna volt, aki négy aranyat nyert.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.