„Csendes falu” is várja a fesztiválozókat

Az eddigieknél is gazdagabb sportprogramok és újdonságként „csendes falu” is várja a hagyományos zenei, kulturális, szabadidős és gasztronómiai események kavalkádja mellett az Egyetemisták és Főiskolások Országos Turisztikai Találkozójának (EFOTT) résztvevőit július 12. és 17. között Szolnokon.

MNO
2011. 07. 09. 11:56
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A „csendes faluban”, a fesztivál nagyszínpadának tőszomszédságába telepített sátorban egyszerre 300 látogató hallhatja fülhallgatón keresztül Tátrai Tibor és Szűcs Antal Gábor, a Harcsa Veronika és Gyémánt Bálint duó, valamint Jamie Winchester élő koncertjét. Sőt, a résztvevők hasonló technikai megoldással diszkózhatnak vagy éppen a Dumaszínház humoristáinak műsorát is élvezhetik a helyiségben. Mindez a fellépők számára is új kihívást jelent, hiszen – az Angliából származó ötlet nyomán – Magyarországon volt már példa úgynevezett silent diszkóra, de ilyen koncertet eddig még soha nem rendeztek–- közölték a szervezők az MTI-vel.

A fesztiválon hagyományosan nemcsak a koncerteké a főszerep, hanem sportolási lehetőségek, gasztronómiai és kulturális, szabadidős rendezvények is várják a látogatókat a szolnoki Tiszaligetben. A szervezők közlése szerint a Liget Termálstrand és Élményfürdőben, valamint a többi sportesemény helyszínén az EFOTT ideje alatt minden nap frissítő reggeli kocogáson, kispályás focimeccseken és zumbaórákon is részt vehetnek az érdeklődők. Emellett lesz lábtenisz, aerobik, frizbi, bootbag és lengőteke. Várhatóan jelentős érdeklődés kíséri majd az EFOTT Kupát is, amelyen a vállalkozó kedvűek röplabdában, úszásban, vízilabdában és kispályás labdarúgásban mérhetik össze erejüket és ügyességüket.

A fesztivál ideje alatt a strandbelépést a heti karszalaggal rendelkezőknek az EFOTT biztosítja, a napijegyesek pedig kedvezményes áron válthatnak belépőt a fürdőbe – olvasható a szervezők összegzésében. Az évről évre más helyszínen megrendezett seregszemle szervezői nagy hangsúlyt fektetnek arra, hogy megismertessék a fesztivál vendégeivel a régió jellegzetes ételeit és italait. A találkahelyként is közkedvelt EFOTT BorAgóra 2011-ben a Balaton-borrégió mellett többek között a szekszárdi és a tokaji borvidékeket is bemutatja. További érdekesség, hogy a fiatalok Szolnokon is kipróbálhatják vitakészségüket az U26 Vitaszínházban vagy akár videoújságírókká válhatnak az U26 Média Workshopban.

(MTI)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.