Díjat nyert a különös találmány

Díjat nyert az Egyesült Államokban egy különös francia találmány: egy pedálmeghajtású tengeralattjáró.

MNO
2011. 07. 09. 16:25
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Stéphane Rousson mérnök elmondta: Scubster nevű szerkezete a júliusi vetélkedő négy legrangosabb elismerésének egyikét, az innovációs díjat kapta meg. Az amerikai haditengerészet legnagyobb kutatóközpontja, a Carderock Naval Warefare Surface Center kétévente rendezi meg az emberi hajtású tengeralattjárók versenyét. 24 csapat vett részt rajta 30 tengeralattjáróval, többek között az Egyesült Államokból, Kanadából, Venezuelából, Ománból, Nagy-Britanniából és Franciaországból érkeztek a versenyzők.

A feladat a lehető legnagyobb sebesség elérése a víz alatt pusztán az izmok erejével egy „nedves tengeralattjáróban”. Ez vízzel megtöltött egy- vagy kétüléses szerkezet, amelynek vezetője búvárruhát visel és oxigénpalackból lélegzik. A résztvevők közül heten nem jutottak el a célig, vagy éppen a verseny színhelyéül kijelölt medence falába ütköztek.

A verseny voltaképpen tehetségkutatás, amelynek célja az ígéretes fiatal feltalálók mozgósítása, olyan új megoldások keresése, amelyek a jövőben a tengeralattjárók és a hajók energiatakarékos meghajtására alkalmazhatók.

A Scubster képes előre, hátra, jobbra és balra haladni, és amikor a vezető abbahagyja a pedálozást, magától a felszínre emelkedik. Az együléses tengeralattjáró (vagy inkább -pedálozó) két egymástól független propellerrel rendelkezik, és akár nyolc kilométeres sebességgel is haladhat a mélyben.

(MTI)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.