Harkányra köszönt a nyári fürdőfesztivál

MN
2011. 07. 08. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Már csak lenyűgöző méreteinél fogva is alkalmas komoly színpadi rendezvények lebonyolítására, a 8000 négyzetméternyi vízfelülettel büszkélkedő Harkányi gyógy- és strandfürdő hagyományos rendezvényei pedig tízezreket vonzanak. Mellettük egyre többen belekóstolnak abba is, milyen élményt jelent egy-egy élvonalbeli formáció műsorát a vízben ringatózva hallgatni-nézni – ez az élmény várja július 2–3-án a XVIII. Harkányi fürdőfesztiválra érkező vendégeket is. Szombaton a Cozombolis és a Magna Cum Laude ad koncertet, míg vasárnap Presser Gábor lép fel a Csík zenekarral, majd pedig Rúzsa Magdival.
A koncertek és a gyógyvizes medencék mellett a tizennégy hektáros ősparkban elterülő, ötezer négyzetméternyi fedett pihenőterülettel és látványfürdővel is felszerelt komplexum a hét végén strandfoci- és strandröplabda-bajnoksággal várja a látogatókat.
Harkány persze nem csak a fürdőfesztivál idején számít vonzó nyári célpontnak, hiszen gyógyvize köztudomásúan segít a mozgásszervi, ízületi betegségek megelőzésében és gyógyításában, a csontritkulás, a krónikus nőgyógyászati gyulladások, valamint a nyirokkeringés zavarainak kezelésében. Strandja nemcsak az időseket vonzza, korszerű fürdőként ma már szauna, pezsgő- és masszírozómedence, valamint kozmetikai és masszázsszalon is tartozik hozzá. Ez utóbbiak által nyújtott frissítő kúrák az általános közérzet javításán túl a test fiatalságának és szépségének megőrzését is szolgálják.
Bővebb infó: www.harkanyfurdo.hu

Tenkesaljai programok. Július 29-e és augusztus 7-e között Tenkesalján is lesz fesztivál. A siklósi kistérség településeinek egyhetes rendezvénye koncertekkel, kiállításokkal, lovashuszár-hadjárattal dobja föl a környék hangulatát.
Augusztus 3–7-e között ugyanezen a környéken újabb fesztivált tartanak: ez lesz a villányi borvidék Ördögkatlan-fesztiválja, amelyen fellép többek között a Quimby és a Kiscsillag zenekar is.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.