Húsz mázsa sínvasat fújtak meg

Mintegy húszmázsányi átalakított sínvasat loptak el a hódmezővásárhelyi vasútállomás állatfelhajtójáról, a feltételezett tetteseket sikerült elfogni – közölte a rendőrség csütörtökön.

MNO
2011. 07. 07. 12:43
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A hódmezővásárhelyi nagyállomáson egy rámpát alakítottak ki, amelyen az állatokat a vasúti vagonokba hajtották. Az állatfelhajtónál sínvasakat helyeztek el, ezekhez lehetett kikötni a nagytestű állatokat, például a szarvasmarhákat – mondta Szenti Szabolcs, a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője. A tettesek a húszméternyi sínvasat fűrészekkel vágták le, a húszmázsányi zsákmány elszállításához pedig autót és utánfutót használtak – közölte a százados.

A nyomozók ellenőrizték a környék színesfémfelvásárló-telepeit, sikerült megtalálniuk az eltulajdonított vasat, és eljutottak a bűncselekmény feltételezett elkövetőihez is, akiket előállítottak. A 46 és 32 éves férfiak beismerő vallomást tettek. A gyanúsítottakat gyorsított eljárás keretében állítják bíróság elé, így a férfiak ügyében 30 napon belül elsőfokú ítélet születhet – tudatta a szóvivő.

(MTI)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.