Óriási lehetőség volt ez a program a részt vevő diákok számára, hogy egy ilyen „pörgős”, ugyanakkor Magyarország számára ennyire fontos rendezvénysorozat kulisszái mögé bepillanthassanak, és tudósíthassanak róla akár a Frankfurter Allgemeine Zeitung vagy a Guardian újságírói mellől – szólt a kezdeményezésről annak csütörtöki budapesti záró sajtótájékoztatóján a magyar EU-elnökség szóvivője.
Bakos Piroska beszámolója szerint a 25 diákújságírót csaknem 160 jelentkező közül választották ki. Nem volt kritérium, hogy a résztvevők kommunikáció szakon tanuljanak, a 18–24 év közötti hallgatók számára meghirdetett programban elvárták azonban a magas szintű nyelvtudást. Végül színes csapat jött össze: a szerkesztőségbe pécsi, szegedi, debreceni és budapesti hallgatók egyaránt bekerültek, de kárpátaljai és Brüsszelben élő tudósító is erősítette a csapatot – fűzte hozzá.
Mint Bakos Piroska elmondta, a FESZ tagjai választásuk szerint a soros magyar elnökséghez kapcsolódó eseményekről, a sajtónyilvános szakmai rendezvényekről és az elnökséghez kapcsolódó kulturális programokról tudósíthattak. A diákok nagyon aktívak voltak, a sajtótájékoztatókon néha többet kérdeztek, mint a „nagy” újságírók – idézte fel az EU-elnökség szóvivője. A program résztvevői interjúkat készítettek például Catherine Ashtonnal, az EU külügyi képviselőjével, Andrulla Vasziliu oktatásügyért és kultúráért felelős biztossal, Andor László szociális ügyekért felelős biztossal, Herman Van Rompuyjel, az Európai Unió állam- és kormányfői tanácsának elnökével vagy Hoffmann Rózsa oktatásért felelős államtitkárral is.
Bakos Piroska elmondása szerint a korábbi svéd kezdeményezésre az Európai Bizottság, az Európai Parlament és a Külügyminisztérium által meghirdetett program legfontosabb célja az volt, hogy az elnökségi félév hírei a fiatalabb generációkhoz is eljussanak, emellett a FESZ tagjai természetesen számtalan tapasztalattal gazdagodtak, és többen közülük már konkrét állásajánlatot is kaptak. Bajnai Zsolt, a program vezető mentora hozzátette, a fiatalok a program végére valódi szerkesztőséggé kovácsolódtak, melynek rengeteg anyagát közölték az országos és a megyei sajtóorgánumok, illetve az egyetemi lapok. A FESZ tagjainak írásai a www.eumozaik.hu honlapon érhetők el egy helyen, míg a diákújságírók személyes tapasztalataikról a www.feszerk.blog.hu internetes oldalon számoltak be.
(MTI)
Magyar Péter a mentelmi joga mögé bújik - videó