A maffiatevékenységgel vádolt csoport tagjai közül hatan szerda óta őrizetben vannak, hárman közülük mostanáig a rendőrség soraiban dolgoztak.
„A brünni csoport 1998 és 2010 között működött, amikor tevékenységük nyomára bukkantunk. A csoport azóta megfigyelés alatt volt, s tevékenységét vizsgáltuk” – mondta Robert Slachta, a cseh rendőrség szervezett bűnözéssel foglalkozó osztályának igazgatója újságíróknak. Kifejtette: a hatóságoknak eddig 17, általuk elkövetett bűnügyet sikerült dokumentálniuk, de a vizsgálat még nem ért véget, s újabb bizonyítékokat, tanúkat keresnek.
(MTI)
Menczer Tamás: Nem fognak győzni