A líbiai kormányellenes lázadók nyugat felől értek be Tripoliba vasárnap este, anélkül, hogy ellenállásba ütköztek volna – jelentették a hírügynökségek. A felkelőket örömmel fogadta és megéljenezte a lakosság. Az utcákon zeneszó hallatszott, az emberek az út szélén, euforikus hangulatban figyelték a hosszú konvoj bevonulását.
Az al-Dzsazíra arab hírtelevízió hétfőre virradóra azt jelentette, hogy a felkelők egész Tripolit elfoglalták, Kadhafi főhadiszállásának kivételével: a lázadók a főváros 95 százalékát ellenőrzik, a Kadhafi-hű erők kezén csak a Báb-el-Azizíja épületegyüttes maradt. Kadhafi holléte egyelőre nem ismert, két fia azonban már a felkelők őrizetében van: Szeif al-Iszlám Kadhafit elfogták, Mohammed el-Kadhafi pedig megadta magát, s házi őrizetbe helyezték.
Ellenállás nélkül
A Sky brit tévécsatorna Tripoliból sugárzott élő adásában látható volt, hogy százak özönlöttek az utcára, örömükben lövöldöztek és Allahot éltették, miközben a felkelők kisteherautóikon a városközpont felé tartottak. A tévécsatornának a lázadókat kísérő riportere szerint a felkelők nem ütköztek ellenállásba. A lázadók később elérték a belvárosban fekvő Zöld teret, ahol a Kadhafi-hívek a felkelés kirobbanása után a líbiai vezetőt éltető gyűléseiket tartották. A szimbolikus jelentőségű téren most örömittas emberek a kormányellenes felkelők vörös-fekete-zöld zászlaját lengették, táncoltak, Allahot éltették és a levegőbe lövöldöztek.
Az északkelet-líbiai Bengáziban, a felkelők központjában vasárnap este tízezrek ünnepelték kitörő örömmel az utcán Kadhafi hatalmának bukását. Néhány órával korábban Kadhafi még hangüzenetben szólított fel a főváros megvédésére; a líbiai vezető huszonnégy óra alatt három ilyen üzenetben fordult a lakossághoz.
(Fotók: Reuters)
Dzsibril: Ne legyen bosszú
A felkelők nyilvánvaló sikere ellenére Mahmúd Dzsibril, a lázadókat irányító átmeneti nemzeti tanács (ÁNT) végrehajtó testületének (kormányának) vezetője figyelmeztetett: maradtak még olyan gócpontok Tripoliban és környékén, ahol Kadhafi hívei ellenállnak. Dzsibril óvatosságra intette a felkelőket, hangsúlyozva, a harc még nem ért véget, de néhány órán belül teljessé válhat a győzelmük. Arra is felszólította társait, hogy ne álljanak bosszút sérelmeikért, ne fosztogassanak, ne bántsák a külföldieket, bánjanak emberségesen a foglyokkal, kíméljék meg az életüket, „még Kadhafi hozzátartozóinak, gyermekeinek, családjának” az életét is.
A felkelők a Tripoliba történő bevonulás előtt, a fővárostól nyugatra fekvő „27-es kilométerkőnél” elfoglaltak egy laktanyát, ahol sok fegyvert és lőszert zsákmányoltak. A szombaton elfoglalt Závija városa, azaz nyugat felől ez volt számukra a legfontosabb akadály a Tripoliba vezető úton. A laktanya elfoglalása után néhány órával megadta magát a lázadóknak a Kadhafi biztonságáért felelős elnöki gárda.
Heves harcok Kadhafi rezidenciája környékén
Heves harcok dúltak hétfő reggel a líbiai fővárosban Moammer Kadhafi líbiai vezető rezidenciája környékén – jelentették hírügynökségi tudósítók a helyszínről. „Kadhafi továbbra is Tripoliban van, minden bizonnyal Báb el-Azizíjában, a rezidenciáján” – mondta egy neve elhallgatását kérő diplomata, aki kevesebb mint két hete találkozott a líbiai vezetővel. A líbiai főváros központjában több hektáron elterülő Báb el-Azizíja épületegyüttes valóságos erődítmény, igaz, a NATO-légicsapásokban nagy része romba dőlt. A neve elhallgatását kérő diplomata elmondta, Kadhafi valószínűleg az épületegyüttes alatt kiépített föld alatti bunkerekben rejtőzik. Harcok folytak hétfő reggel a déli városrészben is.
Obama: Nincs visszaút
Barack Obama amerikai elnök a líbiai fejleményekre közleményben reagálva úgy vélekedett, hogy Kadhafi rendszere elérte azt a pontot, ahonnan nincs visszatérés, a zsarnoknak távoznia kell a hatalomból, hogy elkerüljék a vérfürdőt. Obama egyúttal felszólította a felkelőket, hogy tartsák tiszteletben az emberi jogokat, őrizzék meg az államhatalmi szerveket és lépjenek előre a demokrácia megteremtése felé.
Anders Fogh Rasmussen NATO-főtitkár békés és azonnali líbiai hatalmi átmenetre szólított fel, s jelezte, a szövetség kész együttműködni a lázadókkal e célok elérése érdekében. Előzőleg egy NATO-szóvivő közölte, a szövetség továbbra is élni kíván az ENSZ-től a líbiai polgári lakosság megvédésére kapott felhatalmazással.
Valamivel később hasonló tartalmú nyilatkozatot tett Catherine Ashton, az EU kül- és biztonságpolitikai főképviselője is: szerinte a Kadhafi-rendszer az „utolsó pillanatait” éli, és az ellenzéki erőknek felelősségteljes magatartást kell tanúsítaniuk. Ashton egyfelől Kadhafi haladéktalan lemondását követelte a további vérontás elkerülése érdekében, másfelől felszólította az Átmeneti Nemzeti Tanácsot és az ellenzéki erőket, hogy biztosítsák a polgári lakosság védelmét, tartsák maradéktalanul tiszteletben az emberi jogokat és a humanitárius jog előírásait, és tanúsítsanak felelősségteljes magatartást, az ország békéje és stabilitása érdekében. Az uniós politikus az „új Líbia” kívánatos jellemzői között a demokratikus elvek, az igazságosság és az emberi jogok érvényesülését emelte ki. Az EU – hangsúlyozta Catherine Ashton – elkötelezett partnerként kész támogatni a líbiai népet annak érdekében, hogy az ország virágzó, szilárd és demokratikus államként foglalhassa el helyét a nemzetközi közösségben.
(MTI)
Orbán Viktor új profilképet állított be a közösségi oldalán