A műemlék helyreállítása 1,8 millió euróba került, az összeget zömében a norvég, az izlandi, valamint a liechtensteini kormány biztosította – írja a Krónika című kolozsvári napilap hétfőn internetes oldalán. A bástya első szintjén kialakított, úgynevezett multimédia-teremben a bástya rövid történetét a boltozatra kivetített filmecskéből ismerhetik meg a turisták. Második emeletén kiállítóterem kap majd helyet.
„A restaurálás során kiemelték a bástya régi építészeti elemeit. Gyönyörűen megmaradt a faszerkezete, de a kőből épült rész is szépen tükrözi a 15. századi építészeti stílust” – nyilatkozta a lapnak Ioan Marchis szobrász, a Máramaros Megyei Műemlékvédelmi Igazgatóság vezetője. Az udvaron lévő szökőkutat szükség esetén színpaddá lehet alakítani, ahol a látogatók kisebb előadásokat tekinthetnek meg. Ősztől a bástya udvarának két oldalán a Máramarosban honos népi mesterségeket bemutató műhelyek nyílnak.
A bástya története Mátyás király idejére nyúlik vissza. Az ő idejében épült városfal része volt, mai formáját a 17. század elején kapta. Eredetileg lőportoronynak használták. Nevét onnan kapta, hogy ostrom esetén a bástyát a mészárosok céhe védte. A Mészárosok bástyája az egyetlen a nagybányai bástyák közül, amely napjainkig is épen megmaradt.
(MTI)
Itt vannak a szeptemberi utolsó ötös lottó friss számai