A fiatalember még a múlt héten erősen ittas állapotban minden előzmény nélkül többször arcon ütött egy fiatalt az Andrássy utca egyik szórakozóhelye előtt, majd a sértett barátját is meg akarta verni, de az nem sikerült – közölte Szenti Szabolcs, a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője. A fiatal tovább fenyegetőzött, majd amikor meglátta, hogy egy társa szóváltásba és verekedésbe keveredett egy férfival, odament és bekapcsolódott a csetepatéba.
Az áldozat ütlegeléséhez még egy társuk csatlakozott, így hárman hagyták helyben az akkor már földön fekvő sértettet. A férfi megpróbált elmenekülni, de a három gyanúsított utánament, és egy kapualjban ismét nekiestek, majd áldozatuk földre eső mobiltelefonját eltették – közölte a százados.
A fiatalember ezután beverte a közeli Patyolat kirakatát, majd bántalmazta a sértett segítségére siető másik két fiatalt is, egyiküket egy padon is átlökte.
A lakossági bejelentés után helyszínre érkező járőrök mindhárom garázdát elfogták és előállították – tudatta a szóvivő. A 18 éves gyanúsított már nem ismeretlen a hatóságok előtt: még fiatalkorúként többrendbeli zsarolás miatt felfüggesztett szabadságvesztésre ítélték, és csoportos rablás és zsarolás miatt is vádemelést kezdeményeztek ellene.
Kihallgatását követően a rendőrség őrizetbe vette, a bíróság pedig az ügyészség indítványára elrendelte előzetes letartóztatását. Az ügyben a három férfi ellen csoportosan elkövetett garázdaság, súlyos testi sértés, kifosztás és rongálás miatt indult büntetőeljárás.
(MTI)
Orbán Viktor új profilképet állított be a közösségi oldalán