A Top Expo a határ menti régió kiemelt multiszektorális rendezvénye, amely tavaly váltotta fel az 1996 óta megrendezett Varadinum Expót. Ebben az évben a Nemzeti Külgazdasági Hivatal támogatásával 22 magyar vállalkozás mutatkozik be összesen 280 négyzetméteren. Az általános tematikájú nemzetközi vásáron a magyar és román kiállítók mellett idén horvát és moldáv cégek vesznek részt – írta közleményében a Nemzeti Külgazdasági Hivatal.
Hozzáteszik: a magyar–román üzleti fórumon, amelyet csütörtökön szerveztek meg, a Bihar Megyei Kereskedelmi és Iparkamara vezérigazgatója, Constantin Badea a megyei üzleti lehetőségekről tájékoztatta a résztvevőket. Elmondta, hogy melyek a legjellemzőbb vállalati formák Romániában, és kitért arra is, hogy a Bihar megyei kamara hogyan tudja támogatni a vállalatalapítást, legyen szó vegyes társaságokról vagy kirendeltségek létrehozásáról.
Tavaly a magyar eredetű jegyzett törzstőke állománya több mint ötvenmillió euróval, míg a magyar érdekeltségű vállalatok száma csaknem hétszázzal emelkedett Romániában.
A közlemény szerint a fórumon Orodán Krisztián, a HITA sajtófőnöke a hivatal feladatait mutatta be, kiemelve a hazai kis- és középvállalkozások külgazdasági tevékenységének támogatását, valamint a magyarországi befektetések ösztönzését. A sajtószóvivő elmondta, hogy a magyar–román kereskedelmi kapcsolatok az elmúlt évek során jelentősen fejlődtek, s a tendenciát az idei év számszerű eredményei is igazolják.
Tavaly a teljes magyar export több mint 5 százaléka, összesen 3,85 milliárd euró irányult Romániába, ezzel Magyarország exportpiacai sorában a 4. helyet foglalja el a szomszédos ország. Ezzel összehasonlítva 2011 első félévében már közel 2,2 milliárd euró volt a magyar kivitel. A kétoldalú forgalomban mintegy tízezer magyar és román vállalkozás vesz részt. A kis- és középvállalkozások exportrészesedése szempontjából Románia a második helyen áll Magyarország partnerei között – áll a közleményben.
A közlemény szerint a magyar–román gazdasági kapcsolatok fejlesztéséről Rák János, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara magyar–román tagozatának titkára beszélt. A tagozat a román partnerekkel rendszeres tárgyalásokat folytat, amelynek részeként a már gazdag hagyományokra visszatekintő novemberi külgazdasági fórumtól idén is komoly eredményeket várnak.
Fandly Marius, a Bihar Megyei Közpénzek Igazgatósága (ANAF) vezérigazgató-helyettese a romániai adórendszerről tartott előadást. Ismertette a román adókódex legfontosabb elemeit, valamint a román adóhivatal szabályozási eszközrendszeréből emelt ki néhányat – ismertetik a közleményben. Romániában a számos könnyítés egyike, hogy a mikrovállalkozások számára bizonyos feltételek mellett alkalmazható a kedvezményes, 3 százalékos nyereségadó.
(MTI)
Orbán Viktor képet közölt Salvinivel való találkozójáról