Az elnyert összeg legnagyobb részét a 25 doktori iskola használhatja fel, de mintegy 60 millió forint jut a tudományos diákkörök és több mint 40 millió forint a szakkollégiumok támogatására is – tette hozzá a projekt szakmai vezetője. A professzor szerint lehetőség lesz képzési és kutatási programok kidolgozására, tanulmányutak, konferenciák szervezésére, publikációkra és – az egyetem történetében először – doktorjelölti ösztöndíjak odaítélésére is.
Az európai uniós pályázaton 24 hazai felsőoktatási intézmény nyert támogatást, köztük a legmagasabb összeget, 889 millió forintot a Debreceni Egyetem. Ebből a forrásból lehetőség nyílik a tudományos utánpótlás fejlesztésére, hiszen az egyetem 25 doktori iskolája, tudományos diákkörei, szakkollégiumai, vagyis szinte valamennyi tehetséggondozó műhelye a támogatás haszonélvezője lesz az elkövetkező két évben – ismertette a részleteket Páles Zsolt.
A pályázati forrásból a lezárult első forduló alapján 71 doktorjelölt nyerte el a havi 120 ezer forintos, legfeljebb 12 hónapig adható ösztöndíjat, amely hozzásegíti őket disszertációjuk befejezéséhez.
(MTI)
Magyar Péter, az árvízi bohóc