Czink Dóra önkormányzati turisztikai referens az MTI-nek elmondta, hogy már zajlik a szüret, nyitva vannak a présházak, kínálatukat a látogatók megízlelhetik. Hozzáfűzte, hogy halételek készülnek majd a Sárgödör téren, és a vendégek megkóstolhatják a paksi pékségek specialitásait is. Mindehhez autentikus színpadi műsor és kiállítás is társul. Két, borászokat tömörítő civil szervezettől vette át az önkormányzat a program szervezését azzal a szándékkal, hogy országos hírűvé emelje, hasonlóan a Siller fesztiválhoz, amelynek szintén a Sárgödör tér ad otthont.
A turisztikai referens kiemelte, hogy ritkaságnak számít egy ilyen pincefalu a város szívében, ami ráadásul tiszta, rendezett, gyönyörűen parkosított, folyamatosan korszerűsödik, és présházai is sorra újulnak meg. A Kenyér-, hal- és borünnep pénteken kezdődik a Duna megkoszorúzásával, innen zenés, fáklyás menet indul a Sárgödör térre, ahol este 8 órakor a Magna Cum Laude zenekar ad koncertet. Szombaton délelőtt a gyerekműsorral, táncházzal egy időben halételek főzőversenye zajlik. Délután háromtól egymást követik a fellépők a színpadon, ahol 20 órától az alapításának 20. évfordulóját ünneplő paksi Roger Schilling Fúvószenekar jubileumi estjére kerül sor. A Roger Schilling Fúvószenekar és a szintén paksi Pro Artis Művészeti Iskola Fúvószenekara mellett egy Paks testvértelepüléséről érkező együttes, a Reichertshofener Musikanten is bemutatkozik a programon.
A zenészek a kétnapos fesztivál során több helyszínen térzenével szórakoztatják majd a járókelőket. A kétnapos rendezvényt megelőzi egy csütörtökön nyíló kiállítás, amely a pékmesterség, a halászat és borászat eszköztárába enged bepillantást. A városi művelődési központ nagy kiállítótermében magángyűjteményekből származó régi eszközöket mutatnak be.
(MTI)
Elfogták a férfit, aki meggyilkolt egy fiatal nőt Murakeresztúron