A KIM számít a fiatal szakemberekre

Stratégiai együttműködési megállapodást kötött a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) a Doktornaduszok Országos Szövetségével (DOSZ) kedden Budapesten; ennek értelmében a tárca számít a fiatal szakemberek tudására a jogalkotási folyamatban.

MNO
2011. 09. 27. 14:39
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A megállapodás értelmében a magyar doktoranduszok közösségének tagjai doktori tanulmányaik alatt a magyar közigazgatás és közszolgálat tudásbázisának kialakításában és erősítésében vállalnak részt. A dokumentum szerint Navracsics Tibor miniszter azt vállalta, hogy a fiatal kutatókkal olyan hálózati munkakapcsolatot alakít ki, amely az Európai Unió teremtette körülmények között, határok nélkül biztosítja az eszmecsere és a közös fejlesztőmunka feltételeit.

A megállapodás aláírásánál Navracsics Tibor utalt arra, hogy az új jogalkotási törvény lehetővé teszi a tárcák számára, hogy szakpolitikai tevékenységüket összehangolják külső szereplőkkel is. Közölte, a mostani és a hasonló megállapodásokat „erőnek, lehetőségnek, és a jövőre vonatkozóan újabb jó megoldások megtalálásának” tartja. Elmondta, a DOSZ-szal kötött megállapodás a KIM számára különös haszonnal járhat, hiszen az érintettek olyan tudással rendelkeznek, amire a tárcának szüksége van. Arról beszélt: olyan tehetséges fiatalemberekre számítanak, akik a saját szakterületükön már bizonyítottak, és a jövőben is komoly tudományos teljesítmények előtt állnak. Utalt arra, hogy számos olyan technikai és szakpolitikai kérdés van, amelyet a KIM csak rendkívül magas áron tudna megvásárolni a piacon.

Közölte, a doktoranduszok tudását szeretnék becsatolni a jogalkotási folyamatba. Mint mondta, igyekeznek majd minden döntéshozatali, jogalkotási anyagot megismertetni a szövetséggel, melyekhez várják majd a magas színvonalú szakmai, konstruktív észrevételeiket. Navracsics ugyanakkor arra is rámutatott, hogy a doktoranduszok számára is hasznos az együttműködés, mert annak keretében elméleti tudásukat, kutatásaikat a gyakorlatban hasznosíthatják.

Bojárszky András, a DOSZ elnöke az ünnepélyes aláíráson azt hangoztatta: a Kárpát-medencét egységes tudásrégióként kell kezelni, ezért a határon túliakat is be kell vonni a nemzet vérkeringésébe. Fontosnak mondta azt is, hogy a doktorandusz kutatók külföldi tapasztalatokat szerezzenek és – Széchenyi Istvánhoz hasonlóan – ezzel a tudással a nemzetet és az országot jobbá tehessék.

(MTI)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.