A közös múlt és szenvedés összehozza őket + Képriport + Videó

Megemlékezést tartottak a recski kényszermunkatábor megnyitásának 61. évfordulójára Schmitt Pál köztársasági elnök részvételével a helyi Nemzeti Emlékparkban, több mint ötszáz érdeklődő jelenlétében.

Beszédében a köztársasági elnök emlékeztetett arra, hogy a recski rabok minden év őszén méltóságteljes megemlékezést tartanak ezen a helyen. „Bajtársnak hívják egymást, pedig nem viseltek együtt mundért. A közös múlt és szenvedés azonban ennyi idő távolságából is összehozza őket – abban is, hogy elvetik a bosszút” – mondta Schmitt Pál.

Szólt arról, hogy akik a magyarságért szenvedtek, azok nem hiába viselték el a megaláztatásokat, nem fölöslegesen adták életüket, hiszen végül az erkölcsi győzelem az övék lett. Ezzel példát is adtak minden ma élő magyar ember számára – méltatta az áldozatokat a köztársasági elnök.

Ezután Krasznay Béla, a Recski Szövetség elnöke emlékezett életének itt eltöltött időszakára. Szólt a jelen lévő fiatalokhoz, akiknek – fogalmazott – egy új világrendet kell felépíteniük. Isten segítségét kérte ahhoz, hogy a ma élőknek már ne kelljen fegyvert is fogniuk emiatt.

Az ünnepi műsor után elhelyezte a megemlékezés virágait Schmitt Pál mellett Boross Péter volt miniszterelnök, Tempfli József nyugalmazott nagyváradi megyés püspök, illetve számos országos és helyi politikai szervezet, egyesület képviselője is.

A recski kényszermunkatábor – szovjet mintára – 1950 és 1953 között működött. A bírósági ítélet nélkül fogva tartottak között a társadalom minden rétege jelen volt, a munkástól a volt földbirtokosig, a horthysta katonatiszttől az értelmiségiig. Több ismert ember is volt közöttük, például Faludy György költő. Összesen mintegy ezerötszázan járták meg a recski munkatábor poklát. Az embertelen körülmények – a kőbányában végzett megerőltető, napi 12-14 órai munka, a rossz táplálkozás, az orvosi ellátás hiánya, a megalázó büntetések, az elszenvedett balesetek – miatt egytizedük életét vesztette.

Sikeres szökés kétszer volt: az egyik rab átjutott a korabeli Csehszlovákiába, de hírét vette, hogy a családját bebörtönözték, ezért feladta magát. A másik szökevénynek, Michnay Gyulának 1951-ben sikerült eljutnia Bécsbe, ahol a Szabad Európa Rádió adásában felolvasta hatszáz rabtársa nevét: sokan ekkor tudták meg, hogy hozzátartozóik élnek, a Nyugat is ekkor szerzett tudomást a tábor létéről.

A recski emlékművet 1991-ben avatták fel, a Nemzeti Emlékparkot pedig öt évvel később. A volt foglyok közül ma még több mint harmincan élnek, néhányan közülük a megemlékezésre is eljöttek.

(MTI)