A felnőtt lakosság háromnegyede bárkinek felajánlaná szerveit, habár a szervadományozás hazai jogi szabályozása sokak számára nem ismert – ez derül ki a Szinapszis Kft. legfrissebb kutatásából, amelyet a cég a WEBBeteg.hu megbízásából készített. Hazánkban a hivatalos jogszabályok alapján a szervadományozással kapcsolatban az úgynevezett feltételezett beleegyezés elve érvényesül, vagyis ha valaki életében nem tiltakozott az ellen, hogy halála esetén szerveit, szöveteit felhasználják szervátültetés céljára, akkor feltételezhető az illető beleegyezése, és a szervek eltávolítása elvégezhető.
A szervadományozás jogi hátterét a felnőtt lakosság 46 százaléka ismeri helyesen, 38 százalékuk – tévesen – úgy gondolja, hogy csak azoknak a személyeknek a szervei ültethetők át, akiknek adományozási szándéka hivatalos módon (egy donorlistára való feliratkozással vagy donorkártya kitöltésével) dokumentálva van. A lakosság további 16 százaléka nem tudja megmondani, melyik szabály van jelenleg érvényben ebben a tekintetben.
A kutatásból kiderül, hogy az életkor növekedésével jelentősen nő azok aránya, akik helyesen tudják a választ. Míg a 35 év alattiak 33 százaléka ismeri a jogszabályt helyesen, addig az 55 év felettieknél ez az arány 55 százalék. A felnőtt lakosság 73 százaléka egyezne bele, hogy halála esetén felhasználják szerveit, további 8 százalékuk pedig valamely családtagjának, ismerősének lenne hajlandó felajánlani azokat. Az adományozást teljes mértékben megtagadók aránya mindössze 3 százalék a felnőtt lakosságon belül. A lakosság szervadományozással kapcsolatos attitűdje nem változott az elmúlt 2 évben.
2009-ben vizsgálták ezt a kérdést, és az akkori, valamint a mostani eredmények gyakorlatilag megegyeznek, nagyon hasonlóak. Két évvel ezelőtt a lakosok 75 százaléka nyilatkozott úgy, hogy mindenkinek felajánlaná szerveit, míg a teljes elutasítók aránya 6 százalék volt.
(webbeteg.hu)
Elfogták a férfit, aki meggyilkolt egy fiatal nőt Murakeresztúron