Az ingatlaniroda csütörtökön közölt havi barométere szerint az augusztusi élénkülés oka részben a szezonalitás, hiszen a júliusi szabadságolások miatt kieső tranzakciókat augusztusban kompenzálta a piac. Ugyanakkor a május-június hónapok 6700 körüli tranzakciószámával összevetve is élénkült a piac.
Az ingatlanárak augusztusban az előző hónaphoz képest emelkedést mutattak ugyan, ugyanakkor az árakat a júniusi árakkal összehasonlítva kiderül, hogy nem történt áremelkedés, inkább csak júliusra volt jellemző egy időszakos mélyvölgy.
A vevők kétharmada a magasabb minőséget kereste, ezen belül kicsivel nagyobb arányban Budapesten fogyott a kifejezetten jó minőségű lakás augusztusban. Felújítandó lakást is a fővárosban vásároltak leginkább. Változatlanul a belvárosi kerületek iránt van a legnagyobb érdeklődés, és a slágernek számító 13. kerület is kezdi visszaszerezni vezető helyét. A Duna House elemzése szerint a fővárosi családi házak esetében kell a leginkább levinni az eladóknak az irányárat, hogy a vevők aztán egy picit még lejjebb alkudják.
Az elemzésből kiderül az is, hogy Budán minden tizedik vevő 40 millió forint fölött költ ingatlanra, míg Pesten százból legfeljebb egy. Vidéken továbbra is a 40-60 négyzetméter közötti lakásokat választja a vevők fele, és több mint 60 százalékuk 5-10 millió forint között költ. Pest megyében 40-100 négyzetméter között vásárolnak és itt az árakban is nagyobb a szórás.
(MTI)
Csapdát állított a rendőröknek egy esztergomi férfi.