Tatiana Altberg 2005-ben indította útjára az első, Lyukkamera projekt elnevezésű fotósiskolát Rio de Janeiro egyik legveszélyesebbnek tartott, Mare nevű nyomornegyedében. Az alapító célja az volt, hogy kreativitásra ösztönözze az intézmény 9 és 16 éves kor közötti diákjait. A saját készítésű lyukkamrákkal (camera obscura) felszerelkezett fiatalok az állandó fegyver- és kábítószerveszélyről szóló sztereotípiákkal szembeszállva a saját szemszögükből igyekeznek bemutatni a nyomornegyedben töltött mindennapjaikat. Egy lyukkamerás felvétel elkészítéséhez türelemre van szükség.
A digitális fényképezők által másodpercek alatt készített megannyi pillanatfelvételt azonnal meg lehet nézni. A tűlyuk fényképezőnek hosszú másodpercekig, vagy akár percekig kell mozdulatlanul állnia ahhoz, hogy a minden oldalról fénytől védett dobozban, a lyukkal ellentétes oldalon lassan kirajzolódjon a valóság fordított állású mása. „A gyerekek felfedeznek egy másik korszakot, mielőtt belevetnék magukat a fotográfia jelenébe. Megtanulják másként észlelni az időt, amely éppen ellentétben áll a mai rohanó világunkkal” – mondta Altberg.
Egy tíz hónapos kurzus elvégzése után a diákok megtanulják, hogyan kell digitalizálni és beszkennelni a képeiket, valamint apró retusálásokat végezni rajtuk. A gyakorlati ismeretek elsajátítása mellett a fotográfia történelmével és különböző technikáival is megismerkednek. Az intézménynek saját fotóügynöksége és könyvtára is van. A számos emberi jogi szervezettel kapcsolatban álló Joao Roberto Ripper fényképész által alapított Az emberek képei nevű könyvtár nyolcezer képet tartalmaz, amelyeknek nagyjából a fele az interneten is elérhető (www.imagensdopovo.org.br.) Az iskolát Brazília legnagyobb, magánkézben lévő televíziós hálózata és a Rio de Janeiro-i állam kormánya is támogatja.
(MTI)

A forrófejű Magyar Péter reagált a Tisza-lista kiszivárgására