A kereszténydemokrata politikus úgy fogalmazott: már idén érezhetően erősebbek is a magyar családok. Kiemelte: a jelenlegi kormány tartja a családoknak tett választási ígéreteit. Aki a mostani családi típusú adórendszer eltörlését követeli a parlamentben, az valójában a gyermeknevelés ez évtől biztosított fedezetét akarja elvonni a családosoktól.
Mivel a keresetek reálértékének a legnagyobb növekedése a sokgyerekes családoknál következett be, ez egyértelmű üzenet a kormányzat irányából: aki több gyereket vállal és dolgozik, az több támogatásra számíthat – fogalmazott.
A kereszténydemokrata politikus szerint ezek az adatok valamelyest tompítják azt a több évtizedes igazságtalanságot, hogy a több gyermek vállalása egyenlő a szegénység vállalásával. Minden kormányzatnak el kell döntenie, hogy kiket támogat: a családokat vagy a bankokat – szögezte le. Hozzátette: jól láthatóan a mostani ellenzék a bankok pártján áll, míg a kormány a családok érdekét tartja elsődlegesen szem előtt.
„Bízunk benne, hogy a családtámogatási rendszer a jövőben meghozza eredményét és lassítani tudja a népességfogyás ütemét” – fogalmazott, hozzátéve: a KDNP a családok pártjaként a kormányzatban a legfőbb feladatának a magyar családok megerősítését tartja.
A KSH keddi adatai szerint a családi kedvezményeket is figyelembe véve az első féléves nettó átlagkereset 8,3 százalékkal, a reálkereset pedig 4,0 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. A keresetek reálértékének legnagyobb növekedése a sokgyerekes családoknál következett be.
A kétgyerekes szülők nettó keresete 13,8, a háromgyerekeseké 22 százalékkal nőtt az első félévben, s ezzel a reálkereset 9,3, illetve 17,2 százalékkal emelkedett. A gyermektelen családokban a 4,7 százalékos bérnövekedés is 0,6 százalékkal emelte a reálkeresetet az első félévben. A nettó átlagkereset az év első hét hónapjában 140 100 forint volt, 5,5 százalékkal több, mint a tavalyi év azonos időszakában.
(MTI)
Napi balfék: Ott is lop Peti?