A nagykanizsai rendezvény célja már kitalálásakor is a zalai ízek és kulturális hagyományok megőrzése és ápolása. No és persze az, hogy e megmozdulással is segítsék a borfogyasztás népszerűsítését, nem utolsósorban pedig egy jó hangulatú fesztivállal gazdagítsák a várost.
Ezt segíti elő többek közt az is, hogy a fesztivál főzőversenyén évről évre egyre több csapat méri össze tudását, és készíti el két kategóriában – dödölle és tájjellegű – a finomabbnál finomabb zalai paraszti ételeket. Ezek között hemzsegnek a csak erre a tájra jellemző különlegességek, úgy mint a babos répa, a gánica, a prósza és a gombuca. E finomságok mellett a neves zalai borászok is bemutatják tudományukat, rajtuk kívül pedig évenként váltakozva más-más tájegység borait is megkóstolhatják a vendégek.
A fesztivál ideje alatt a kirakodóvásárban is körbe lehet nézni, a városnéző kisbusszal pedig Kanizsa is jobban megismerhető. A kicsik kedvéért lesznek játszóházak és bábszínház is, míg a nagyobbakat íjászbemutató is szórakoztatja. A szintén a rendezvényhez kötődő, kerékrépás (fahéjas) fagylaltkülönlegesség pedig kortól függetlenül mindenkit megörvendeztet majd.
A nedűk és finomságok megízlelésén túl kulturális programokon és vetélkedőkön is részt vehetnek az idelátogatók. Meghallgathatják például a Kanizsa bordalnoka címért küzdő, borról szóló dalokat előadó amatőr énekeseket, és megcsodálhatják a fesztiválon fellépő néptáncegyütteseket, népdalköröket, népzenészeket és világzenei együtteseket is. Szombaton fellép itt többek közt a Balkán Fanatik (este nyolckor ők adják a főkoncertet), de előttük látható lesz a Csillag citerazenekar, a Lippentős tánccsoport, a zalaapáti harmonika zenekar és az Árvácska dalkör – a napot pedig a Magton tánczenekar zárja, utcabállal. Másnap a Mobilmánia lép színpadra (fél kilenckor az ő koncertjük lesz a fő attrakció), előttük pedig hallható lesz az oromhegyesi citerazenekar és a zalaszentbalázsi Pávakör is. Fellép még a petesházi népdalkör és a Tüttő János nótaklub, s láthatók lesznek a kanizsai gólyalábasok is. Az estét a koncerteket követően tűzjáték és tűzzsonglőr-bemutató zárja.
Talonba helyezve. A bor- és dödöllefesztiválhoz társrendezvények is kapcsolódnak. Szombaton ilyen lesz a Kanizsai Autó- és Motorsport Egyesület által szervezett Zalai bor-tour, amelynek talányos elnevezése közúti tájékozódási és ügyességi autóversenyt takar. Ugyancsak a fesztiválhoz illesztve, péntektől vasárnapig tartják a városban a Nagykanizsai Bridzs Egyesület által szervezett országos bridzsversenyt.
Infó: www.kanizsaikultura.hu
Ifj. Lomnici nagy titkot árult el: ezért támogatja Orbán Viktort