A 37 éves Lee Hadwin az iskolában is hasonlóan rosszul teljesített rajzból és művészetből, pedig már négyévesen elkezdte „munkásságát”. Alvajáró volt, és eközben kezdett rajzolni bútorokra, falakra teljes sötétségben. Rézkarccal ugyan nem próbálkozott, de „komódkarcot” készített: összekaristolta a család egy ősi bútorát – anyja mérgére.
A fiú reggelre semmire sem emlékezett, ahogy manapság. Már vagy 200 képet festett, akadt köztük olyan, amelyért 30 millió forintnál is több fontot adott vevője. Azt már megfigyelte, hogy általában ivással eltöltött estek után tör rá éjjel az alkothatnék, ám arról fogalma sincs, hogy miért képes álmában rajzolni és festeni, ébren pedig egyáltalán nem.
Alváskutató orvosok szerint igen erős megrázkódtatás válthatta ki a jelenséget, nevezetesen az, hogy Hadwin öt barátját is elveszítette gyerekkorában – adta hírül a brit Metro újság.
(MTI)
Ifj. Lomnici nagy titkot árult el: ezért támogatja Orbán Viktort