Pirger Csaba közölte: Kiss Ferenc a Zala Volánnál korábban humángazdálkodási főosztályvezetőként dolgozott, ugyanakkor a többségi tulajdonosa és ügyvezetője is volt a VOKSH Oktató, Szervező és Gépjárművezető-képző Kft.-nek. Az ügyészség álláspontja szerint a politikus azzal követte el a csalást és a magánokirat-hamisítást, hogy leigazolt és kifizettetett a két cég között egy teljesítés nélküli, csaknem 200 ezer forintos számlát, továbbá olyan időpontra igazolt magának letöltött munkaidőt, amikor önkormányzati küldöttséggel külföldön tartózkodott.
A vádirat szerint Kiss Ferenc humángazdálkodási főosztályvezetőként a munkaerő- és keresetgazdálkodásért felelt, és hatáskörébe tartozott a munkaerő képzése is. Az 1995-től a többségi tulajdonában és ügyvezetése alatt álló VOKSH Kft. pedig – 2007 végéig – a Zala Volán dolgozóinak képzését is szervezte. A VOKSH 2007 decemberében karbantartók és fizikai dolgozók képzéséről állított ki számlát a Zala Volánnak bruttó 200 ezer forintról. A számlát két hónappal később kapta meg a Zala Volán műszaki igazgatója, aki az ellenőrzés után – mivel a szolgáltatás nem történt meg – téves számlázás, sztornó rájegyzéssel visszaküldte azt az oktatási kft.-nek.
A VOKSH-nál az eredeti számláról másolat készült, de kitakarták a rájegyzést, majd Kiss Ferenc a Zala Volán humángazdálkodási főosztályvezetőjeként a teljesítést leigazolta, aláírta és a pénzügyi osztályra küldte. Ez alapján a számla ellenértékét átutalták a VOKSH-nak, holott tényleges teljesítés nem történt. A pénzt fél évvel később, a rendőrségi eljárás kezdete előtt visszautalta a kft. a Zala Volánhoz, amikor a belső ellenőrzés során kiderült az is: a számla eredeti példánya sem a számviteli, sem a pénzügyi osztályra nem jutott el.
A másik vádpont szerint Kiss Ferenc olyankor igazolt magának ledolgozott munkaidőt, amikor a zalaegerszegi önkormányzat képviselőjeként, a városi delegáció tagjaként Finnországban volt 2008 áprilisában. Ennek ellenére a Zala Volánnál vezetett munkaidő-nyilvántartás szerint aznap hat órát dolgozott, s ez alapján 31 ezer forint munkabért jogosulatlanul fizettek ki számára. A Zalai Hírlap közölte: Kiss Ferenc tagadja a vádiratban foglaltakat, de az ügyészség álláspontja szerint megvalósult a folytatólagosan elkövetett csalás, valamint a folytatólagosan elkövetett magánokirat-hamisítás.
(MTI)
Itt vannak a legviccesebb mémek Magyar Péter legújabb akciójáról