„Egyáltalán nem rajongok a kétsebességes Európa gondolatáért, sokkal jobban szeretném, ha Európa egységes ütemben haladna előre. De mi a jobb? Egy kétsebességes Európa, vagy egy semmilyen sebességgel sem haladó, majd összeomló Európa?” – fogalmazott Marek Belka a lengyel PAP hírügynökségnek adott interjúban.
„Ha az euróövezet megmentésére ma a legjobb megoldásnak a költségvetési, sőt talán a politikai integráció fokozása tűnik valamiféle új föderális rend keretében, akkor ezt nem lenne szabad akadályozni, és nem is lenne szabad tiltakozni ellene” – mondta a lengyel jegybank elnöke, egykori miniszterelnök. „Ha tehát az euróövezet megmentése érdekében a konföderáció irányában kell tovább haladni, akkor én mellette vagyok” – mondta Belka. „Véleményem szerint a legnagyobb szerencsétlenség, ami bennünket érhet, az az euróövezet szétesése és az euró megszűnése lenne” – tette hozzá.
Lengyelországnak uniós csatlakozási szerződése értelmében be kell vezetnie az eurót, bár ennek dátuma nem lett rögzítve. Lengyelország a maastrichti szerződés makrogazdasági kritériumainak 2015-ös teljesítése mellett kötelezte el magát, de az euróövezeti válság során több alkalommal is inkább eltekintett az euró bevezetési dátumának kitűzésétől.
(MTI)

Főhősök nyomában – itt a legnehezebb irodalmi kvíz, csak a legjobbaknak sikerül hibátlanul kitölteni!