A két férfi a későbbi sértett lakásán italozott, a vendég ezt követően kezdte összepakolni társa értékeit, készpénzét, és késével is megfenyegette. A megfélemlített áldozat csak később tett bejelentést, a rendőrök ennek alapján fogták el a korábban lopás, csalás és magánokirat-hamisítás miatt már elítélt, garázdaság miatt pedig jelenleg is eljárás alatt álló gyanúsítottat – közölte Gaskó Bertalan, a megyei rendőr-főkapitányság szóvivője.
(MTI)
Orbán Viktor képet közölt Salvinivel való találkozójáról