A Szolnok belvárosában lévő, éjjel-nappali élelmiszerboltot üzemeltető vállalkozást korábban már fogyasztóvédelmi bírsággal sújtották, ám ez nem bizonyult kellő visszatartó erőnek – indokolta a döntést Korim Éva. Mint mondta, folyamatosan érkeztek bejelentések, jelzések arról, hogy az üzletben rendszeresen kiszolgálnak 18 éven aluliakat szeszes itallal és dohányáruval. A bolt ráadásul számos, a fiatalkorúak által kedvelt és gyakran látogatott szórakozóhely közelében van, és az iskolások közlekedési útvonalába esik.
A fentiek alapján a törvény által megfogalmazott cél, vagyis a fiatalkorúak egészségének védelme érdekében a felügyelőség szükségesnek tartotta a szigorúbb fellépést – tette hozzá a sajtófőnök. A megyei kormányhivatal fogyasztóvédelmi felügyelősége januártól augusztus végéig 60 éjszakai szórakozóhelyet ellenőrzött, és ennek során 19 üzletben állapított meg kisebb-nagyobb hiányosságot. A próbavásárlások során például három esetben fordult elő, hogy fiatalkorúakat szolgáltak ki szeszes itallal és dohányáruval, de kirívó eset csak az érintett szolnoki élelmiszerüzletben fordult elő.
(MTI)
Napi balfék: Ferenc elmélkedik