A magyar alterrock sikeres csapata a K.Produkció és az Info Factory szervezésében lép fel Erdélyben és Partiumban. Az eredetileg három helyszínre tervezett – október 5-től 8-ig tartó – körút a nagy érdeklődésre való tekintettel, a nagyváradi rajongók kérésére egészül ki. „Többször játszottunk Erdélyben, de régóta babusgattuk egy önálló koncertturné álmát is. Tavaly Marosvásárhelyen bőrig ázva hívott vissza minket a közönség. Most remélem, az eső nem, de a lelkesedés ugyanúgy jelen lesz a koncerteken” – idézte Kiss Tibort a romániai magyar sajtó.
A zenekar frontembere elárulta, hogy eddigi daltermésük legjavából válogatnak, de a repertoárban nagy hangsúlyt kapnak a közelmúlt Quimby-slágerei is. A K.Produkció turnémenedzsere, Gujdár Gabriella azt szeretné, ha több alkalma nyílna az erdélyieknek élőben hallgatni a minőségi zenét képviselő zenekarokat. Az erdélyi közönség élvezheti majd a Quimbytől a Most múlik pontosan eredeti verzióját, az Autó egy szerpentinent vagy a Nyinát is. A zenekar ezek mellett új felvételeket is tartogat – mondta Gujdár Gabriella. Nagyváradon különleges helyszínt sikerült szerezni a koncertnek, egy elhagyatott malomépületben lesz a buli. „Ilyen helyen még sosem léptünk fel, amikor megláttuk a képeket, azt mondtuk, ezt nem szabad kihagyni” – mondta Podlovics Péter, a zenekar menedzsere.
Gujdár Gabriella hangsúlyozta: szeretnék, ha a koncertek segítségével minél több emberhez eljutna az októberben tervezett romániai népszámlálás híre és annak a fontossága, hogy minél többen magyarnak vallják magukat. Különösen a turné partnerei gondoskodnak arról, hogy minden fontos információ eljusson a Quimby-rajongókhoz is.
Stanik Bence, az Info Factory igazgatója figyelmeztetett: érdemes sietni a jegyvásárlással, mert pár nap alatt rengeteg jegy elkelt elővételben, helyszínenként csupán néhány száz férőhelyes táncos-bulis hangulatú klubkoncerteket terveznek.
(MTI)
Durva baleset történt Piliscsabán, lezárták a főutat