Az élvonalbeli futballklubot működtető gazdasági társasággal szembeni jogi lépés tényét Vígh László kormánybiztos, az NSK vezetője erősítette meg. „A Nemzeti Sportközpontok szolgáltatásidíj- és közüzemiköltség-tartozás jogcímén idén június 20-án adta be felszámolási kérelmét a Fővárosi Bírósághoz az Újpest FC Kft. ellen – nyilatkozta a Nemzeti Sportnak Vígh László. – A hatályos jogi rendelkezések szerint a tartozás pontos összegéről nem adhatok felvilágosítást. Az intézet munkatársai számos tárgyalást folytattak az Újpest FC Kft. illetékeseivel a cég tartozásának rendezése érdekében. A megbeszélés eredményeként megegyezés született a fizetés átütemezéséről. Ezt azonban nem tartotta be az Újpest FC Kft., így a tartozások kiegyenlítésének tartós elmaradása után több alkalommal írásban – legutóbb május 12-én – és szóban is felkérték az intézet munkatársai a kft. illetékeseit a tartozás rendezésére. Ennek eredményeként az elmaradás elenyésző részét törlesztette a cég.” Ezt követően kezdeményezte a felszámolási eljárást az Újpest FC Kft. ellen az NSK. Az Újpest FC péntek esti közleménye szerint a klub még semmilyen hivatalos értesítést nem kapott az ügyben.
(MTI)
Alaposan helyretették Joe Biden emberét, David Pressmant