A vád szerint a férfi ahhoz a négytagú csoporthoz tartozott, amely 2005. május 14-én este megtámadott egy pénzszállító autót a budaörsi Tesco áruház parkolójában. Az elkövetők egy pénzkísérőt combon lőttek, hogy társát a pénz átadására kényszerítsék, majd a kiérkező rendőrökkel tűzharcba keveredtek, még kézigránátot is dobtak az egyik rendőrautóra, végül 30 millió forinttal elmenekültek. A férfit hat éve vették őrizetbe, de perének tárgyalása most indul újra negyedszer, a tanácsban bekövetkezett személyi változások miatt, a Pest Megyei Bíróságon.
A férfit őrei a Győr-Moson-Sopron Megyei Bíróságon tartott szerdai tárgyalás után nem engedték nyilatkozni, de a teremben elhangzott: Süveges Péter ötmillió forintra perli a Sopronkőhidai Fegyház és Börtönt. Egyebek mellett azért, mert ott, a különleges biztonsági körletben (kbk) fényfogóval felszerelt, gyengén megvilágított cellában tartották fogva, emiatt romlott a látása. Panaszolta azt is, hogy aránytalanul kis helyen sétálhatott szabad levegőn, ráadásul ebbe a „ketrecbe” télen, megfelelő kabát hiányában ki sem mehetett, a cellán kívül pedig még az orvosi vizsgálat során is bilincs volt a kezén.
Kifogásolta továbbá, hogy a többi rabbal sem találkozhatott, és külső kapcsolattartását is a minimálisra szorították: havonta egyszer fogadhatott látogatót, és hetente egyszer tíz percet telefonálhatott, de mindkét esetben kizárták, hogy ezt hétvégén tegye. Győző Gábor, a vádlottnak a Magyar Helsinki Bizottság által megbízott jogi képviselője elmondta: védence a sátoraljaújhelyi börtönt is a kbk-s körülmények miatt pereli, akárcsak – Kozma utcai fogva tartása miatt – a Budapesti Fegyház és Börtönt. Ez utóbbi intézményben nincs ilyen speciális részleg, de az alagsor egy részét a „problémás rabok” elhelyezésére használják – említette az ügyvéd.
„Jogi érvelésünk lényegét tekintve analóg a Csüllög-üggyel” – mondta a védő, utalva az Emberi Jogok Európai Bírósága előtt kbk-témában nemrég lezárult ügyre. Jelezte: abban a perben a szigorított őrzés elrendelését és a kbk-s fogva tartás körülményeit is kifogásolta a nemzetközi bírói fórum. Ennek alapján – tette hozzá – megpróbálják az ott kimondott megállapításokat „ráhúzni a magyar jog szerinti eljárásra”. Megjegyezte, a Strasbourgban nemrég megnyert ügy érintettje mintegy két, Süveges Péter viszont három évig volt ilyen, különlegesen őrzött körletben.
Az emberölés előkészületéért és fegyvercsempészésért jogerősen elítélt Csüllög Zsigmond ügyében az Emberi Jogok Európai Bírósága júniusi ítéletében azt állapította meg, hogy a magyar állam megsértette az embertelen és megalázó bánásmód tilalmát. Erre reagálva a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnokságának sajtóirodája azt közölte, hogy Csüllög Zsigmondot a jogszabályoknak megfelelően helyezték el.
(MTI)
Péter vitéz – Bayer Zsolt verse