Mindennek nyomán ingyenes előadássorozat veszi kezdetét a főiskolán. Szabó György a gyógynövények gyógyászati alkalmazását ismerteti alkalmanként betegségcsoportokra lebontva – tájékoztatta kedden az MTI-t az intézmény médiareferense, Ocela Tibor.
Az intézmény szenátusa a bükki füvesember több mint hét évtizedes, nagyra becsült munkáját ismerte el a tiszteletbeli főiskolai tanári cím adományozásával – tette hozzá.
Mint elmondta: Szabó György családjában nagyszülőről unokára száll a népi gyógyítás tudománya, ő a huszonegyedik nagyszülő. A gyógynövényes gyógyítás tudományát 6 éves korában kezdte elsajátítani a javasasszony nagymama útmutatásával. A felhalmozott tudást két könyvben adta közre: 2004-ben jelent meg a Javasasszony unokája című kötete, amelyet a Magyar Tudományos Akadémia Néprajzi Kutatóintézetének népi orvoslási kutatások bibliográfiája is jegyez.
A nagy sikerű könyv folytatásaként jelent meg A bükki füvesember gyógynövényei című munka 2008-ban, amelyet lányával, Lopes-Szabó Zsuzsával közösen írt. 2007-ben a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közgyűlés Alkotói Díjában részesült, 2010-ben pedig lakóhelye, Bükkszentkereszt Önkormányzata díszpolgári címet adományozott részére.
Szabó György évente közel száz előadást tart határon innen és túl. A Károly Róbert Főiskolán szeptember 23-án kezdődő sorozat részeként A bükki füvesember gyógynövényei – cukorbetegség, emésztőrendszer, bőrbetegségek, allergia címmel. Október 7-én szív- és érrendszeri, légzőszervi betegségek, ízületi bántalmak témakörben, november 11-én pedig Az immun- és idegrendszeri betegségek, babavárás címmel tart előadást – sorolta Ocela Tibor.
Arról is szólt, hogy 2011 nyarán a főiskola gyógynövény- és fűszernövény-termesztő felsőfokú szakképzési és kertészmérnök szakos hallgatói gyakorlaton vettek részt Bükkszentkereszten Szabó György irányításával. Az intézmény továbbra is számít a füvesember részvételére az oktató munkában – mondta a referens.
(MTI)
Itt vannak a legviccesebb mémek Magyar Péter legújabb akciójáról