Az 1,8 hektáros, jelenleg kihasználatlan ingatlanon a többszintes, 2000 négyzetméteres gyógycentrum megépítését az erre a célra létrehozott „gyógyközpont”, azaz a Gyógyászati Kutató és Szolgáltató Központ Kft. valósítja meg, szorosan együttműködve több fővárosi és vidéki orvosegyetemmel, kórházi intézménnyel, köztük a balatonfüredi szívkórházzal – írta a Balatonfured.hu.
A portál közlése szerint jelenleg a támogatási szerződés megkötése zajlik, az 1,7 milliárdos beruházáshoz az Új Széchenyi-terv keretében 860 milliós támogatást kapott a fővárosi székhelyű kft. A cég az előzetes tervek szerint a fejlesztés következő ütemében, öt éven belül egy wellnessrészleggel rendelkező ötvenszobás gyógyszállót, egy konferenciaközpontként is használható színháztermet és egy 350 férőhelyes, a térség parkolási gondjait megoldó mélygarázst építene.
Az előzetes megállapodás szerint az ingatlan az önkormányzat tulajdonában maradna, azt csak bérbe adnák, és a megfelelő kontroll érdekében az önkormányzat cége, a Probio Zrt. 20 százalékos tulajdonrészt vásárolna a beruházó cégben – idézte a portál Bóka István (Fidesz) polgármestert. Hozzátette: a megvalósuló orvosi központban a korszerű diagnosztikai eljárásokon alapuló orvosgyógyászati és táplálkozástudományi kutatómunka mellett az intézmény jelentős adóbevételt hozna a városnak és hozzájárulna a gyógyturizmus fejlődéséhez is.
A 31 új munkahelyet teremtő gyógycentrumban a szív- és érrendszeri betegségek és azok okozóinak kutatása, továbbá a gasztroenterológiai és reumatológiai betegségek elemzése mellett gyógyászat is folyna: az elképzelések szerint mód lesz a daganatos és más gyakori betegségek korszerű diagnosztikájára és belgyógyászati laborvizsgálatokra is.
(MTI)
Karácsonyék miatt az elmúlt öt évben nem épült meg a mobilgát a Rómain, a helyieket magukra hagyták - videó