A korábbi kormányfő egy gödöllői sajtóbeszélgetésen hangsúlyozta: nem számít arra, hogy javaslatuk miatt kizárják a frakcióból vagy a képviselőcsoport kettészakad. Hozzátette, kezdeményezésük nem a képviselőcsoportnak, hanem az MSZP-nek, a kongresszusnak szól, „a frakciónak nincs dolga vele”, csak az egyes képviselőknek. Épp ezért – folytatta – nem megy el arra a csütörtöki rendkívüli frakcióülésre, amelyet Mesterházy Attila pártelnök-frakcióvezető kezdeményezett az ügyben.
Elmondta azt is, a Demokratikus Koalíció hét országgyűlési képviselője aláírt egy nyilatkozatot, amelyben felajánlják, hogy az őket jelölő szervezet tagjai döntsenek mandátumuk megerősítéséről vagy megvonásáról. Gyurcsány Ferenc szerint „felemelő, történelmi pillanat” lehetne, ha a többi szocialista képviselő csatlakozna hozzájuk.
(MTI)
Orbán Viktor utasítást adott a szükségtározó megnyitására - videó