Varjú Mónika elmondta, hogy a gazdák az idei esztendőben tízezer hektárral nagyobb, összesen százezer hektár területen vetettek kukoricát. A termés ötödének betakarításával időarányosan jobban állnak, mint tavaly, mert 2010-ben még csak a kukorica kilencedét vágták le. Az idei augusztusi csapadékhiányos időjárás és a hőség ugyanis gyorsította a kukoricaszemek érését, ugyanakkor segíti az aratást, hogy a nedvességtartalma is alacsony a kukoricának.
Az átlagtermés egyébként szóródást mutat a térségben, hiszen a megye északi részén 6, Közép-Békésben 7-8, míg a jó adottságú déli termőterületeken akár kilenc tonna is lehet a hektáronkénti átlagtermés. A kukorica tonnájáért jelenleg 44-47 ezer forintot kínálnak a felvásárlók, hasonlóan a tavalyi időszakhoz, ám a gazdák egyelőre inkább elraktározzák a termést, mert áremelkedésre számítanak.
(MTI)
Itt vannak a legviccesebb mémek Magyar Péter legújabb akciójáról