A kormánypárti politikusok hétfőn nyújtották be zárószavazás előtti módosító indítványaikat az államháztartás stabilitását elősegítő egyes adótörvények módosításáról szóló törvényjavaslathoz. Az eredeti, Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter által jegyzett törvényjavaslat – egyebek mellett – módosítaná a szerencsejáték-törvényt úgy, hogy a játéktermekben üzemeltetett pénznyerő automaták tételes adója havi 100 ezer forintról 125 ezerre, míg a játékkaszinókban üzemeltetett ilyen gépekét 120 ezerről 150 ezer forintra emelné november 1-jétől. Emellett bevezetne egy új százalékos adót, amelyet negyedévente kellene megfizetni, de csak a gépenkénti 900 ezer forint feletti – negyedéves – játékbevétel után. Ez az adó 20 százalék lenne.
Lázár János arra tesz indítványt, hogy az eredeti javaslatban szereplő pénznyerő automaták tételes adója ne a javasolt negyedével, hanem a ma hatályos mérték öt-, illetve hatszorosára, havi 100 ezer helyett 500 ezer, míg a játékkaszinókban üzemeltetett ilyen gépeké 120 ezer helyett 700 ezer forintra emelkedjen. A Fidesz frakcióvezetője javaslata indoklásában azt írja: a szerencsejáték-ipar a hazai gazdaságban kiemelkedő forgalommal jelen lévő ágazat, amely számottevő hasznot termel a pénznyerő automaták üzemeltetőinek; a központi költségvetéshez évente jelentős tétellel járul hozzá a szerencsejáték-ipar részeként működő pénznyerő automaták után befizetett tételes játékadó.
100 milliós bírság is jöhet
Ha az Országgyűlés elfogadja a zárószavazás előtti módosító javaslatot, akkor csökkenthetők a szerencsejáték-ipar káros társadalmi és egészségügyi hatásai, továbbá éves szinten számottevő pluszbevételre tehet szert a központi költségvetés egy olyan ágazatból, amely köztudottan nagy hasznot termel üzemeltetői számára, akik így jelentősebb mértékben járulhatnak hozzá a központi költségvetés bevételeihez – írja. Rogán Antal, a gazdasági bizottság fideszes elnöke módosító indítványa jövő év január 1-jétől megadóztatná a Magyarországon eddig nem adózó, interneten szervezett szerencsejátékot.
A kormánypárti politikus a liberalizált tevékenység fogalmát kiegészítené távszerencsejátékokkal; 2012. január 1-jétől a távszerencsejáték-szervezés az állami adóhatóság engedélyével végezhető, a Szerencsejáték Zrt.-n kívül más szervezők részére Magyarországon is legális tevékenységgé válik, az engedély 5 évre adható ki és további 5-5 évre lehetne megújítani. Ennek engedély nélküli szervezését szankcionálni és bírságolni lehetne, utóbbi a javaslat szerint 10-100 millió forintig is terjedhetne. A javaslat szerint a távszerencsejáték fogalmába tartozik a lóversenyfogadás és a kártyajáték, ha azt hírközlő eszköz és rendszer útján szervezik.
Bevezetnék a szerveralapú pénznyerő fogalmát
A távszerencsejáték-szervezőnek valamely EGT-állam területén kell székhellyel, legalább 200 millió forintnak megfelelő összegű jegyzett tőkével és külön jogszabályban meghatározott gyakorlattal rendelkeznie (ez utóbbi feltétel magasabb összegű biztosíték fizetésével kiváltható). Az online szerencsejáték adóalapja a tiszta játékbevétel, mértéke pedig 20 százalék, ezt havonta, a tárgyhónapot követő hónap 20. napján kell bevallani és megfizetni.
Rogán javaslata bevezetné a szerveralapú pénznyerő automata fogalmát is, amely esetén a szerencsejáték-szervező a tiszta játékbevétel 33 százalékát fizetné be adóként. Emellett kimondaná, hogy 2011. november 1-jétől az I. és II. kategóriába tartozó játékteremben kizárólag szerveralapú pénznyerő automata üzemeltethető, míg elektronikus kaszinóban a hagyományos pénznyerő automata mellett a szerveralapú pénznyerő automata üzemeltetésére is lehetőséget biztosít. A javaslat a november 1. és 2012 . december 31. közötti időszakban több mint egyéves kivezető időszakot biztosít, amely alatt az érintett üzemeltetők a szerveralapú pénznyerő automata üzemeltetésére átállhatnak.
(MTI)
Orbán Viktor képet közölt Salvinivel való találkozójáról