A kedvező időjárásnak köszönhetően a legkorábban érő fajták felvásárlásával kezdődött meg a szüret Tokaj-Hegyalján, a térség legnagyobb, állami tulajdonú cége, a Tokaj Kereskedőház Zrt. 90-110 forintot fizet a termelőknek a korai érésű és a sárgamuskotályos szőlő kilójáért, ez 40 százalékkal több, mint tavaly volt. Az úgynevezett reduktív szüret szeptember 17-én kezdődik és egy hétig tart – mondta Marcinkó Ferenc, a társaság termelési igazgatója. Közlése szerint a szüret utolsó napjaiban gyűjtik be majd a hárslevelűt, addig a furmintot veszik át. A reduktív bor alapanyagául szolgáló szőlők kilójáért 80 forintot fizetnek.
Mint mondta: az úgynevezett nagyszüret szeptember 24-én indul, akkor már várnak 19 mustfok fölötti szőlőket is. A 19 és 21 fok közötti termésért 85, az e fölöttiért kilónként 90 forintot adnak a termelőknek. Megemlítette: aszúra nagy az igény, ám az időjárási körülmények miatt csak nagyon kevés helyen indult meg az aszúképződés, így nem várható nagy mennyiség a különleges borok alapanyagául szolgáló szemekből.
A csaknem 2500 termelőt integráló Tokaj Kereskedőház Zrt. megközelítőleg 300-330 ezer mázsa szőlőt prognosztizál a történelmi borvidéken, ebből 120 ezer mázsa megvételét tervezi. Tavaly ez a mennyiség 80 ezer mázsa volt. A szőlő és az aszúszemek felvásárlására több mint egymilliárd forintot szánnak.
(MTI)
Alaposan helyretették Joe Biden emberét, David Pressmant