Legalábbis ez derült ki azokból a nyilatkozatokból, amelyekkel a pártok vezető képviselői Ivan Miklos pénzügyminiszter javaslatára reagáltak. A javaslatot szerdán tárgyalja meg a kormány.
Miklos javaslata szerint a jövő évtől kezdve Szlovákiában speciális, 0,2 százalékos adót vetnének ki a kereskedelmi bankok passzívumaira. A pénzügyi tárca számításai szerint a kereskedelmi bankok ezzel a lépéssel elveszítik adózás előtti nyereségük majdnem nyolc százalékát; az állam nyeresége pedig mintegy 50 millió euró körül alakulna.
A négy koalíciós párt közül leginkább a liberális Szabadság és Szolidaritás (SaS) az, amelyik ellenzi az adóterhek növelését. Az SaS a javaslatot azonban nem látja új adófajtának, hanem a bankbetétek biztosítása kiszélesítésének.
„Szlovákiában eddig csak a fizikai személyek betétei voltak biztosítva, most ez ki lesz terjesztve a jogi személyekre is” – jelentette ki Jozef Kollár, az SaS frakcióvezetője. Felhívta a figyelmet arra, hogy ez a pénz nem kerül be a költségvetésbe, hanem egy speciális számlára megy, és csak a szlovák bankszektor esetleges válsághelyzeteinek megoldására lehet majd felhasználni. „Egy ilyen intézkedéssel az SaS-nak nincs gondja” – húzta alá Kollár, aki egyben a parlament pénzügyi bizottságának az elnöke is. Hozzátette: hasonlóan áll hozzá az SaS a dohánytermékek adójának tervezett emeléséhez is.
„A Híd támogatni fogja a bankadót és a dohánytermékekre kirótt adót is” – közölte Ivan Svejna, a magyar–szlovák párt gazdasági alelnöke. A párt országos közgyűlése már szeptember elején Kassán igent mondott mindkét adóra.
A Kereszténydemokrata Mozgalom (KDH) kedvező álláspontját Ján Figel pártelnök a hét végén erősítette meg. „A KDH nevében elmondhatom, hogy mindkét javaslatot támogatni fogjuk” – nyilatkozta Figel a pozsonyi TA3 hírtelevízióban.
A dohányáruk jövedéki adóját eredetileg 2013 márciusában tervezte emelni a szlovák kormány. Az új döntés szerint azonban erre már 2012 februárjában sor kerül.
(MTI)
Látványos légi felvételek, így lép ki a medréből az áradó Duna - galéria