A Képcsarnok-aukciók egyik sztárjának, Váli Dezsőnek két festményét is kínálják: a sokszor kiállított 1974-es Végül is mindegy című olajképet 300 ezer forintért, az Induló című farostlemezt 200 ezerért. Vojnich Erzsébettől egy 1980 körüli vászonra lehet licitálni 150 ezer forinttól. A jellegzetes groteszk szobrok és festmények mesterétől, Tóth Ernőtől egy bronz kisplasztikát ugyanennyiért lehet megvenni, míg egy másik kis szobra, a Teve páviánnal 70 ezer, egy festménye pedig 35 ezer forintról indul.
Demény Miklós kompozícióit szereti a közönség, most két, a 60-as évekből való konstruktív vászna szerepel az aukción 70-70 ezer forintos induló árral. Bizonyára versenybe szállnak a gyűjtők Gerzson Pál csendéleteiért és tájképéért. Különös hangulatot áraszt Bartha László 1974-ben festett nagyméretű vászna, A gyimesi csángóknál II. Figyelemre méltó Szentgyörgyi Kornél mozaikterve és konstruktív csendélete is.
Kránitz Margit bohócos képe a számos külföldi gyűjteményben őrzött, a népmesék és a cirkusz ihlette sorozatának látványos darabja, kikiáltási ára 120 ezer forint. Ugyanennyiről indul Pleidell János 1967-es olajképe is.
A grafikai anyagból Gross Arnold és Szabó Vladimír rézkarca, Ilosvai Varga István szénrajza, Maracskó Gabriella szén- és tusrajza emelkedik ki. Szász Endre tizenhat egyedi grafikáját egy tételbe vonták és 100 ezer forintért kínálják.
A plasztikák közül kiemelkedik egy ef Zámbó István által jegyzett kisméretű bronzakt, Ligeti Erika több bronzplakettje és Szervátiusz Tibor anya gyermekével figurája.
(MTI)
Életveszélyes jelenetek Budapesten, a Parlamentnél fürdőztek fiatalok a Dunában - videó