Sen Tan-jang kijelentette: az, hogy az EU nem ismeri el Kína teljes piacgazdasági státusát, és hogy Kína támogatja az uniót, az két, teljesen össze nem függő dolog. „Kínának nincsenek előfeltételei, amikor másoknak segítséget ajánl” – jelentette ki, hozzátéve: országa mindössze azt reméli, hogy hozzáállásért cserébe tiszteletet kaphat.
A szóvivő megállapította, Kína rendkívül csalódott, amikor a reform és nyitás 30 éve után, a tervgazdálkodásból a teljes piacgazdaságba történő átmenetet követően az EU visszautasította Kína elismerését. „Meggyőződésünk, hogy a kérdés politikai és nem technikai természetű” – szögezte le a szóvivő. Az EU döntése nemcsak Kína valóságos helyzetével nincs összhangban, hanem a Kína–EU közötti kapcsolatok hosszú távú érdekeit sem szolgálja – vélte Sen, aki szerint az eurózóna problémái meghatározó hatással lesznek a kétoldalú gazdasági és kereskedelmi kapcsolatokra.
A gazdasági lassulás Európában, amely a belső fogyasztásra és beruházásra is befolyással lesz, közvetlenül fogja károsítani a Kínával folytatott kereskedelmet; a mélyülő hitelválság nagy nyomást jelent majd a hazai vállalatokra, intenzívebbé fog válni a verseny a kínai vetélytársakkal, ami további kereskedelmi vitákhoz vezethet – magyarázta a szóvivő. Sen ugyanakkor a „rejtett lehetőségeket” hangsúlyozta, s a két fél együttműködését szorgalmazta elsősorban a beruházások, a gazdaság és a technológia területén.
A kínai miniszterelnök korábban maga is arra szólította fel az uniót, hogy ismerje el Kína piacgazdasági státusát, s kérte az EU vezetőit, hogy stratégiai távlattal kezeljék a kétoldalú kapcsolatokat. Ven Csia-pao szavait akkor a nemzetközi sajtóban úgy interpretálták, mintha a kormányfő feltételül szabná Brüsszelnek Kína elismerését európai befektetéseiért, az államadósságok felvásárlásáért cserébe.
A Kereskedelmi Világszervezet (WTO) szabályai szerint Kína 2016-ban mindenképpen megkapja a szabadpiaci státust, s Peking számára ezért szimbolikus jelentősége is van annak, hogy az unió mikor ismeri el.
(MTI)
Látványos légi felvételek, így lép ki a medréből az áradó Duna - galéria