Csaknem negyven gépjármű vett részt tegnap az MVM által szervezett, alternatív hajtású autóversenyen, amely az Andrássy úton, a Bajcsy-Zsilinszky út és az Opera között zajlott. A futamon napelemes autók, különleges prototípusok, átalakított szériaautók, elektromos autók és motorok mérették meg magukat.
A különleges járművek szombaton az MVM Szentendrei úti székházától indultak el rendőri felvezetéssel, hogy elfoglalják helyüket a vasárnapi versenynap előtt az Oktogonon felállított bokszutcában. Tegnap reggel az időmérő edzések zajlottak, majd délután Tarlós István főpolgármester és Baji Csaba, az MVM vezérigazgatója indította el az első futamot.
Az eseményen sor került egy úgynevezett famousfutamra is, ahol ismert közéleti személyiségek indultak. A versenyzők között ott volt Bárdosi Sándor háromszoros magyar bajnok birkózó, Katus Attila többszörös aerobik-világbajnok, Bebe, a Back to Black és Lepe, a Balkán Fanatik frontemberei, valamint a mezőny egyetlen hölgy versenyzőjeként Görög Zita, a népszerű modell, műsorvezető.
A verseny egyébként az MVM Energia 2.0 elnevezésű programjának része. Ez a soros magyar EU-elnökség idején jött létre azzal a céllal, hogy a lakosság ne csak megismerje a főbb uniós energiapolitikai célkitűzéseket, hanem értse is, hogyan lehet a hétköznapi tevékenységek által a célok elérését támogatni. Ennek egyik megnyilvánulása az Erzsébet téren felállított interaktív energiapark. Mint Felkai György, az MVM kommunikációs igazgatója az alternatív futamot beharangozó sajtótájékoztatón elmondta, e kezdeményezésük hamar népszerűvé vált, így a nyári nagy fesztiválok mellett több másik rendezvényre is meghívták az „energiaszigetet”. Felkai György hangsúlyozta, az MVM elkötelezett a megújuló energiák mellett, ezért van a társaságnak szélerőműparkja, és ezért adott át nemrég egy napenergiát hasznosító szolár-parabolarendszert az Energetikai Főiskola számára.
Magyar Péter már nem gondolja, hogy hazudik a kormány az árvízvédelemmel kapcsolatban