Az átadás és a cégcsoport békéscsabai megtelepedésének 20. évfordulója alkalmából rendezett pénteki ünnepségen Peter Inzenhoffer, a kft. ügyvezető igazgatója elmondta, hogy a beruházást a megnövekedett megrendelések indokolták, és az építkezés a vállalatnak 500 ezer euróba került, amit saját forrásból biztosítottak.
A mintegy 460 embert foglalkoztató, többségében tetőantennákat, kábeleket, csatlakozóberendezéseket és a gépkocsik számára antennákat gyártó, német magánszemélyek tulajdonában álló, részben autóipari beszállítóként is működő cég javuló várakozásokkal néz a következő időszak elé. A múlt évben 25 millió euró árbevételt realizáltak, az idén pedig már 27 millió eurós bevételt terveznek.
A stuttgarti központtal működő, 1924-ben Richard Hirschmann által alapított cég a békéscsabai leányvállalatát 20 éve zöldmezős beruházásként indította el. Az elmúlt időszakban mintegy hatmillió eurót ruháztak be, s váltak a város egyik legnagyobb foglalkoztatójává. A társaság autóipari érdekeltsége olyan cégeknek szállít be, mint például a Mercedes, vagy a Volkswagen.
A cégcsoport Németországban és Békéscsabán rendelkezik saját termelőüzemekkel. Éves árbevétele eléri a 150 millió eurót, összesen 800 főt alkalmaz. A vállalat különböző gyártókkal működik együtt Kínában és Mexikóban, ugyanakkor Európa több országában, Kínában és az Egyesült Államokban számtalan értékesítő partnerrel dolgozik.
(MTI)
Rendkívüli honvédségi videó a történelmi árvízről