Merész András együttese az A betűjelű négyes tagjaként eddigi mind a négy mérkőzését megnyerte, így a hétvégi ellenféllel szembenit is a Kőér utcában, ahol 14-7-re győzött március végén. Most vendégként nyilván nehezebb dolga lesz, ám meglepetést jelentene, ha elmaradna a magyar győzelem. Még úgy is, hogy ezúttal sem a szóba jöhető légiósok, sem a junior-világbajnokságon minap ezüstérmes csapat pihenőt kapott tagjai nincsenek a 15 fős utazó keretben.
„Sok fiatalt viszek Nancyba, nyugodtan játszhatunk a franciák ellen, hiszen a selejtezőcsoportunkat már megnyertük” – mondta Merész András szövetségi kapitány az MTI-nek csütörtökön. A kvartettből – amelyben még a németek és a szlovákok szerepelnek – az első két helyezett vehet részt a januári, hollandiai Európa-bajnokságon.
A Nancyba utazók névsora: Gangl Edina, Horváth Anna – kapusok, Szücs Gabriella, Poszkoli Rita, Menczinger Kata, Tóth Ildikó, Dalmády Petra, Csabai Dóra, Miklós Dóra, Polák Zsófia, Miskolci Ibolya Kitti, Farkas Kata, Dombrádi Fruzsina, Kövesdi Vivien, Gurisatti Gréta – mezőnyjátékosok.
(MTI)
Ezt üzenték Magyar Péternek az emberek