A jelentés szerint a tragédiához a BP és alvállalkozóinak kulcsfontosságú kérdésekben meghozott helytelen döntései, rossz vezetés és nem megfelelő betonozás vezettek. Az amerikai óceánenergetikai iroda (BOEMRE) és a parti őrség által közösen elvégzett vizsgálat megállapította, hogy a fúróplatform biztonságáért „végső soron” a BP volt felelős, a munkálatok és a munkások biztonságáért pedig a Transocean. A BP időt és pénzt próbált megtakarítani, a Transocean pedig úgy működött, hogy nem vett tudomást a kockázatokról. A baleset következtében négymillió hordónyi kőolaj ömlött a Mexikói-öböl vizébe. Három hónapba telt, amíg a tenger alatti olajkitörést sikerült elfojtani.
A szerdán közzétett jelentés következtetései alapvetően megegyeznek a korábbi, hasonló vizsgálatokéival (amelyeket egy, a Fehér Ház által felállított bizottság és maga a BP végeztetett el), de mivel ezúttal kormányzati szervek állnak mögötte, a továbbiakban valószínűleg fő referenciaként fogják alkalmazni az üggyel kapcsolatban elindított perekben és az amerikai politikában. A jelentésben említett vállalatok egymás ellen is pereskednek; a BP például negyvenmilliárd dollár kártérítést követel a Transoceantől.
A három cég egyúttal komoly erőkkel védekezik az ellenük indított, összességében több milliárd dolláros kártérítési perekben, amelyek várhatóan évekig elhúzódnak majd. A Deepwater Horizon balesetét megelőző legsúlyosabb amerikai környezeti katasztrófa, az Exxon Valdez tanker 1989-ben bekövetkezett hajótörése után a pereskedés két évtizeden át is eltartott. A jelentésre reagálva a katasztrófa miatt leginkább elmarasztalt BP úgy foglalt állást, hogy a Deepwater Horizon balesetét több ok és több szereplő okozta.
(MTI)
Ilyen magasan van most a Duna a Lánchídnál