Ezt az ünnepet a Biblia védőszentje, Szent Jeromos ünnepéhez, szeptember 30-hoz legközelebb eső vasárnapon rendezi a katolikus egyház. Ezen a napon a katolikus közösségek a templomokban kiemelt helyre teszik a Bibliát, és hálát adnak Istennek azért, hogy a szent könyvnek köszönhetően megismerhetik akaratát, a helyes erkölcsi értékeket és alapelveket, eligazítást és erőt meríthetnek belőle életük egész folyamán és bizonyosságot arról, hogy az ember öröklétre kapott meghívást – fogalmaz a közlemény.
Mint írták, a Szentírást a katolikus egyház mindig kiemelten tisztelte, a II. vatikáni zsinat rendelkezései pedig külön ünnepet szenteltek neki. A zsinat alkalmával történt először, hogy a világ püspökei a római Szent Péter-bazilikában a főhelyre tették és a tanácskozások középpontjába állították a Bibliát. Az 1962 és 1965 között tartott zsinaton a főpapok testülete Dei Verbum címmel új szellemű határozatot fogadott el a Bibliáról, ez többek között arra szólítja fel a katolikusokat, hogy rendszeresen olvassák a Szentírást.
A szentírásvasárnap megtartását az MKPK az elsők között rendelte el a világon. Kezdetben nagyböjt egyik vasárnapján ülték meg az ünnepet, később azonban áthelyezték szeptember utolsó vasárnapjára.
(MTI)
Rendkívüli honvédségi videó a történelmi árvízről