A Hódmezővásárhelyi Romák Egyesületének elnökeként is dolgozó Ajtai Éva gyerekek nyári üdültetésére vett át három részletben – céltámogatásként – mintegy kétmillió forintot a hódmezővásárhelyi önkormányzattól. A több mint ötven gyerek 2008 júniusában el is utazott a Csongrád Megyei Önkormányzat balatonszárszói üdülőjébe, ahol napi háromszori étkezést kaptak. Az elutazást követően az elnök azonban nem egyenlítette ki a számlákat, s az önkormányzati támogatásból is csupán 245 ezer forinttal számolt el, a fennmaradó összeggel sajátjaként bánt.
Az asszony gyanúsítotti kihallgatása során még azzal védekezett, hogy az összeg egy részéből „embereknek segített, a pénzt azonban nem kapta vissza”. A bíróságon már azt mondta, a támogatást egyrészt a táborozással kapcsolatos kiadásokra – melyekről állítása szerint nem kaptak számlát –, másrészt az egyesület más programjaira használtak föl. A vádlott ezt azzal indokolta, hogy szóban arról állapodtak meg, hogy a pénzt egész éves működésükre, más programjaikra is fordíthatják. Az üdülő tanúként meghallgatott igazgatója elmondta, bár a szerződésben 10-14 éves gyerekek nyaraltatásáról volt szó, a vendégek több mint fele felnőtt volt.
Az igazgató közölte, a vádlott sem az üdüléshez kapcsolódó előlegeket, sem a végszámlákat nem egyenlítette ki, s a felszólításokra azzal reagált, nem kapta meg az önkormányzati támogatást. Az ítélet ellen a vádlott és védője fellebbezést jelentett be, ezért az nem jogerős.
(MTI)
Ázsiai kamuprofilok tömegét vásárolta fel Magyar Péter